Borsik János: Igazságtalan és aránytalan az egykulcsos adó
Igazságtalan és aránytalan a 16 százalékos egykulcsos személyi jövedelemadó, a pluszadókat pedig az emiatt kieső 540 milliárd forint pótlására vetették ki - mondta Borsik János. Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) elnöke kiemelte: az egykulcsos adó hatására nem keletkeznek munkahelyek.
Borsik János hangsúlyozta: "nem szabad úgy előre bejelenteni dolgokat, hogy nincs előzetes hatásvizsgálat, nincs tárgyalás, nincs végiggondolás, csak legyen mondjuk sárgacsekk-adó."
Bírálta az elnök a biztosítások megadóztatását is. Megjegyezte: az emberek meg fogják keresni, hogy hol spóroljanak, így biztosítás nélkül, egy-egy természeti katasztrófa esetén családok válhatnak földönfutóvá.
Borsik János emlékeztetett: az Európai Unió Bizottsága megállapította, hogy az alacsony keresetűek rendkívül nagy hátrányt szenvedtek el ezzel az adórendszerrel, tehát "nem szakszervezeti kiabálásról van szó".
Az egykulcsos adó hatására nem keletkeznek munkahelyek, a munkanélküliség 11,6 százalék körüli és stagnál - folytatta, az EU-ban példátlannak nevezve, hogy három hónapra csökkent a munkanélküliek ellátásának időtartama. Magyarországon 18 hónap az új munkához jutás átlagos ideje, ezt kell összevetni a három hónappal - mutatott rá.
Az ASZSZ elnöke szólt arról is, hogy a júliustól hatályos új Munka törvénykönyve nem élvez társadalmi támogatottságot.
"Néhány kolléga aláírta, hogy a fő irányait támogatják. Szeretném jelezni, hogy a fő irányok a keresetcsökkentés, a polgári jog betörése a munkajogba, és a szakszervezeti munkavégzés körülményeinek jelentős lerontása" - fogalmazott.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek