Cégbezárási hullám indult
Tavaly 28 305 cég szűnt meg Magyarországon, ez bő 4000-rel több, mint egy évvel korábban. Az utolsó negyedévében soha nem látott mennyiségű cég szűnt meg Magyarországon, és ha a tendencia folytatódik, a megszűnések száma akár meg is duplázódhat" - mondja Tóth Tamás, az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató ügyvezető igazgatója.
Az első félévben ezzel párhuzamosan soha nem látott végelszámolási dömping tizedelte a vállalkozásokat. Az első negyedévben több mint 9000, a másodikban több mint 10 000 cég végelszámolása indult meg, ami óriási ugrás a megelőző évi öt-hatezres negyedéves adatokhoz képest. A jelenség hátterében az állt, hogy a NAV és a cégbíróságok hajszát indítottak azokkal a cégekkel szemben, amelyek nem tettek eleget adminisztratív kötelezettségeiknek. A mérleg leadását elmulasztó cégekkel szemben kényszer-végelszámolási eljárások indultak, amik gyakran felszámolásba fordultak át.
Az év második felében csökkenni kezdett mind a felszámolások, mind a végelszámolások száma. E változás mögött - a cégalapítási kilengésekhez hasonlóan - jogszabályi változások húzódtak meg, a cégtörvényből ugyanis kikerült a kényszer-végelszámolás intézménye, és helyét a kényszertörlés vette át. Az új eljárás miatt nemcsak a végelszámolások száma esett vissza, hanem a felszámolásoké is, miután a kényszertörlési eljárás nehezebben fordul át felszámolásba, mint korábbi kényszer-végelszámolás.
A cégstatisztikai fordulatokban bővelkedő év utolsó negyedévére maradt a fekete leves: látványosan megugrott a törlések száma. Míg 2010 utolsó negyedévében 6438 cég szűnt meg, 2011 hasonló időszakában pedig csak 5895, addig a mögöttünk álló három hónapban 9418 társaságot töröltek a cégbíróságok. "Úgy gondoljuk, hogy a negatív rekord mögött részben ugyan átmeneti, döntően azonban tartós jelenségek húzódnak meg, ezért 2013-ban tovább fog emelkedni a megszűnések száma" - véli az Opten igazgatója.
Átmeneti ok lehet, hogy a korábbi kemény hatósági fellépés nyomán megindult eljárások végeredménye mostanában emelkedik jogerőre, ezért sok céget törölnek a hatóságok. Tartós tényező lehet azonban az igazgató szerint, hogy lassan befejeződnek az első kényszertörlési eljárások, amelyekkel a hatóságok a kisebb-nagyobb adósságokkal magukra hagyott, kiürített cégeket szeretnék kiszűrni a rendszerből.
"Azt mondhatjuk, hogy egy korábban nem látható, de sokak által ismert probléma válik most láthatóvá, az ugyanis, hogy nagyon sok virtuális cég szerepel működő cégként a nyilvántartásokban" - mondja Tóth Tamás. Az Opten igazgatója szerint ezek a cégek gazdasági értelemben megszűntnek, rosszabb esetben bedöntöttnek tekinthetők, tulajdonosaik azonban vagy sajnálják a pénzt a megszüntetésére, vagy úgy gondolják, kisebb-nagyobb fiktív tranzakciókra még jók lehetnek, ezért nem válnak meg tőlük. "A nagyszámú megszűnés ebben az értelemben kedvező tendenciát jelent, hiszen a hatóságoknak azt a törekvését igazolja vissza, hogy kiszűrjék a rendszerből a fiktív cégeket" - mondja Tóth Tamás.
A tisztulási folyamat mellett azonban érdemes kiemelni, hogy éves szinten a cégalapítások száma (38 ezer) még mindig jóval magasabb, mint a megszűnések száma (28 ezer). Ez egy felpörgő gazdaság esetében még jó előjel is lehetne, de az itthoni helyzetben - ahol egy év alatt a működő vállalatok közel 5 százaléka megszűnik - inkább elővigyázatosságra int. Éppen ezért minden korábbinál indokoltabb a céginformációs szolgáltatások igénybevétele és a körültekintő tájékozódás az üzleti partnerek kiválasztásában és nyomon követésében.
Az Opten szakemberei szerint a felszámolások száma 2013-ban előreláthatóan csökkenni fog, amire gyakorlatilag a rendszerváltás óta nem volt példa. Ennél is nagyobb fordulat várható a végelszámolásoknál, ezek száma ugyanis akár 40-50 százalékkal is csökkenhet a kényszertörlés bevezetése miatt. Ezek azonban csak látszólag kedvező folyatok, ugyanis a törlések száma akár meg is duplázódhat 2012-höz képest.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
- Megállíthatatlan a takarítócég, pörög a BMW 2 hónapja
- Az Aldinál zsinórban tizedik hónapja csökken a létszám 3 hónapja
- A jövő hidraulikája: a dugattyús szivattyúk szerepe és előnyei 3 hónapja
- Beindult a BMW 4 hónapja
- Jelentős létszámcsökkenés több nagyvállalatnál 5 hónapja
- Ekkora munkaügyi bírságot szabtak ki az építőiparban dolgozó cégekre 2024-ben 6 hónapja
- Nő a kockázat, nő az igény a látható megbízhatóságra – így szerezd meg az OPTEN Cégminősítést 6 hónapja
- Csökkent a Tesco, bővült a Lego: így alakultak a létszámok a nagyoknál 6 hónapja
- Itt a kőművesek réme: 5 fős brigádot vált ki ez a falazórobot 7 hónapja
- A kontármunka drágább, mint valaha: ennyibe kerül, ha rossz szakembert választunk 7 hónapja
- Villany, víz, gáz – sok magyar hiába keres szerelőt, ha baj van otthon 7 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?