Cenzúra miatt felmondott egy teljes szerkesztőség
A holland újságírók lemondásának konkrét oka az volt, hogy nem írhattak a liberális városvezetés által a lakóhelyükre betelepítendő migránsokról - írja az origo.hu.
Az egyik helyi kiadású regionális lap, a De Wijkkijker, a szólásszabadság és a szabad újságírás nevében mindössze arról szerette volna tudósítani a város lakosait, hogy a már korábban megszellőztetett értesüléseknek megfelelően migránsokat telepítenek be Apeldoornba, egy már ott levő pszichiátriai intézet mellé.
Erre azonban nem volt lehetőségük az újságíróknak, mert bekövetkezett az, amire a lap 27 éves fennállása alatt még soha sem volt példa: Apeldoorn Osseveld-Woudhuis nevű negyedének a kerületi tanácsa megtiltotta, hogy a lap munkatársai erről írjanak - tette hozzá az origo.hu.
A cenzúra elleni tiltakozásul a teljes - kilenc fős - szerkesztőség lemondott, ahogy a főszerkesztő, Ger-Jan Tamboer fogalmazott, semmiféle cenzúrát nem fogadunk el, majd hozzátette, sajnos úgy érezzük magunkat, mintha Észak-Koreában vagy Kínában lennénk.
Fotó: SHUTTERSTOCK
origo.hu

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek