CSR: iskolákon segített a dm
Az országos hálózattal rendelkező dm drogérialánc az egészségmegőrzés és az egészségtudatosság fejlesztését idén az "Együtt a mozgás öröméért" pályázat lebonyolításával is segíti. Az adományozási kampány keretében 40 millió forinttal támogatja az általános iskolák sportszervásárlását.
A dm 2008 februárjában 500 fős lakossági mintán telefonos megkérdezést végzett arról, hogy a lakosságnak mi a véleménye a cégek társadalmi felelősségvállalásáról, valamint a dm támogatói tevékenységéről. A megkérdezettek többsége a gyermekek egészségre nevelését és a környezetvédelem támogatását várja a dm-től.
Ennek a kutatásnak az eredményeit figyelembe véve a dm 2008 tavaszán felhívást intézett az alapfokú oktatási intézményekhez, hogy szervezzenek legalább egy sport- vagy egészségnapot, amelybe a kisiskolásokon kívül, azok rokonait és a tantestületet is bevonják. A kampány ideje alatt az "Együtt a mozgás öröméért" programjára az ország minden területéről több mint 340 iskola pályázott, így három hónap alatt sok ezer gyermeket sikerült megmozgatni szüleikkel és a pedagógusokkal együtt. A legjobb 40 pályázatot benyújtók nagyértékű sportszervásárlási utalványban részesülnek, hogy további sportolási lehetőséget biztosíthassanak a kicsiknek és a jövőben is ösztönözhessék őket az egészséges életmódra.
A drogérialánc az iskolák támogatásában a vásárlók segítségére is számított. A 70 ezer START-csomag értékesítéséből, és a "20 SULIFORINT" emblémával jelölt termékek utáni 20 forintokból befolyt 40 millió forintot egyenlő arányban, a szakmai zsűri bírálata alapján 40 iskola kapta meg.
A program kidolgozásánál és értékelésénél nagy szerepet kaptak a szakmai partnerek is. A pályázatot az Óbudai Sport és Szabadidő Nonprofit Kft. állította össze, amely több éves szakmai tapasztalattal rendelkezik a sport és a gyereknevelés területén. A kampány fővédnöke Katus Attila aerobic bajnok, életmód szakértő volt, továbbá a pályázat kiírásában és kezelésében a Kurt Lewin Alapítvány segédkezett.

Mindenki egymilliót kapott

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?