kapubanner for mobile

Czomba Sándor: a minimálbérnek 2027-re el kell érnie a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékát

Az államtitkár az M1 aktuális csatornán elmondta, a munkaadókat és munkavállalókat képviselő szervezetek döntését a kormány elfogadta, így a referencia érték a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százaléka lesz, ami 2027-re a 350-400 ezer forintos sávban fog megállni.

Czomba Sándor a rádióban és a M1 aktuális csatornán is jelezte, matematikai számítás alapján a mostani 266 800 forintos minimálbér alapján a 2027-re kitűzött célt évente 11-12 százalékos emelésekkel tudják eléni.

Azonban azt is mindig meg kell vizsgálni, hogy mi a helyzet a GDP-vel, az inflációval, a termelékenység növelésével. Ezeket mind figyelembe kell venni, amikor meghatározzák a béremelés mértékét, hiszen ha túllőnek a célon, akkor munkahelyeket veszítenek, ha viszont alálőnek a célnak, akkor a családoknak a jövedelemszerzését fogják akadályozni.

Kiemelte, a kormány adatokkal segíti a tárgyalásokat, de alapvetően a munkaadói és a munkáltatói oldalnak kell megegyeznie, és azt a kormány jogszabályba önti.

Bízik benne, hogy eredményes tárgyalások után év végén egy jó megállapodást tudnak aláírni - fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum emelése messze nem csak arról a durván 1 millió emberről szól, akiket ezek a bérsávok közvetlenül érintenek. Ugyanis a minimálbér emelése kihat a felsőbb bérkategóriák felé is.

 

MTI

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új ünnepnapot kapna Magyarország: július 8. munkaszüneti nappá válhat

Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk

6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk

Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk