Diplomaták sztrájkja miatt maradhat el a pápa látogatása
Az izraeli diplomaták sztrájkja miatt Ferenc pápa kénytelen volt lemondani májusra tervezett látogatását – állítja a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli napilap hírportálja pénteken.
Ferenc pápa januárban jelentette be hivatalosan a Jordániába, a Palesztin Hatóság területére és Izraelbe tervezett szentföldi látogatását, amellyel VI. Pál pápa és Atengora ortodox pátriárka jeruzsálemi találkozásának ötvenedik évfordulójáról is megemlékezett volna.
A Vatikánban Federico Lombardi szentszéki szóvivő pénteken újságírói kérdésre úgy fogalmazott, hogy az izraeli külügyi sztrájk "problémát jelent, és bonyodalmakat okozhat a látogatás előkészítésében", de vatikáni részről "ennyi és nem több", a Szentszék soha semmilyen formában nem beszélt az igen fontos út lemondásáról.
Nem csak a pápa látogatása marad el a The Times of Israel szerint: szerdán közölték, hogy az izraeli diplomatasztrájk miatt kénytelenek voltak megváltoztatni David Cameron brit miniszterelnök utazásának időpontját is. Ő eredetileg március 12-én mondott volna beszédet a kneszetben Jeruzsálemben. A magasabb fizetéseket követelő munkabeszüntetés Simon Peresz államelnök áprilisra tervezett, de hivatalosan még be nem jelentett kínai utazását is veszélybe sodorta.
A külügyisek szakszervezete a fizetésemelés mellett jobb munkakörülményeket is követel a külföldön állomásozó diplomaták számára, s kéréseik alátámasztására felfüggesztették a külföldi állami vezetők, valamint az izraeli politikusok útjainak előkészítését. Ezenkívül nem adnak ki diplomata-útleveleket sem, és nem végeznek konzuli szolgáltatásokat, csak életveszélyben és temetések ügyében segítenek.
Tavaly nyáron volt már egy hasonló akciójuk, de azt július végén felfüggesztették, miután megállapodtak abban, hogy közvetítők útján tárgyalásokat kezdenek a pénzügyminisztériummal. Ezek a megbeszélések azonban most a hét elején zátonyra futottak.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A háztulajdonosok több mint fele azt állítja, hogy félretesz pénzt arra az esetre, ha hirtelen munka nélkül maradna, a bérlők közt alacsonyabb ez az arány. Teljes cikk
Egy friss felmérésben a válaszadók nagy része egyetért abban, hogy vezetők vagy nem veszik észre, hogy nem kapnak lehetőséget teljes potenciáljuk... Teljes cikk
Jelentősen csökkent a vállalat bevétele 2025-ben. Teljes cikk
- Zajlanak a tárgyalások a munkavállalókkal a kukássztrájk után 5 hónapja
- Sztrájkolnak a kukások Budapesten 5 hónapja
- Egy napra leáll az élet Olaszországban 6 hónapja
- Vihar Vatikánban – miért háborodott fel Elon Musk óriási fizetése miatt a pápa? 6 hónapja
- A letaglózó igazság a munkavállalói lojalitásról 6 hónapja
- Nem lesz sztrájk a pécsi buszközlekedésben 6 hónapja
- Bojkottálhatják a tanévkezdést Romániában az oktatási szakszervezetek 7 hónapja
- Sztrájk lesz a Ryanairnél 7 hónapja
- Sztrájkhullám a hadiiparban: a Boeingnél elfogyott a türelem 7 hónapja
- Sztrájkolnak az autóbuszok vezetői Pécsen 8 hónapja
- Nem engedtek a nyomásnak: győzelmet arattak a győri munkások 8 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben