Diszkrimináció: pert nyert egy kismama
Másfél millió forintra büntette az Egyenlő Bánásmód Hatóság a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökséget, vagyis az ITD Hungary Zrt.-t, mert nem vették vissza korábbi állásába egyik felső vezetőjüket. A nő gyerekei születése után szerette volna visszakapni a munkáját - írja a Népszabadság.
Az asszony 2007 márciusában jelezte, hogy szeretne dolgozni. A cég mindössze anynyit válaszolt, hogy kiadják addigi szabadságát, de állítása szerint sem az állásáról, sem a fizetéséről nem tájékoztatták. Több levélváltás után nyáron közölték vele, hogy az általa korábban betöltött vezetői munkakör megszűnt, helyette felajánlják neki a belső ellenőri munkát, mert azt "otthonról is lehet végezni". Ez a pozíció kisebb fizetéssel járt: bruttó 775 ezer helyett 600 ezret ajánlottak.
A nő nem fogadta el az állást és a hatósághoz fordult, szerinte ugyanis két gyereke miatt nem kapta vissza korábbi pozícióját. Ráadásul a cég a nő helyettesítésére kinevezett kolléga helyére határozatlan időre mást vett fel. Vagyis: a a pozíció nem szűnt meg, csak átnevezték.
A hatóság szerint a nőt nem csupán azért érte hátrányos megkülönböztetés, mert anya lett, a cég ugyanis a korábban betöltött vezetői munkakörének betöltésével is megsértette az egyenlő bánásmód követelményét - olvasható a Népszabadságban.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?