Ebben a fontos mutatóban nagyon lemaradt Magyarország
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz Eurostat tavalyi elemzése szerint a magyar egyetemeken összességében 15,7 százalék volt a 30 éves vagy idősebb hallgatók aránya.
A 25-64 éves korosztály mindössze 9,6 százaléka vett részt valamilyen oktatásban vagy képzésben tavalyelőtt, ez a 21. helyre volt elég a 27 EU-tagország rangsorában – írja a Népszava.
Mint a lap a felvi.hu közleménye alapján írja, a 2025-ös egyetemi felvételi eljárásban a jelentkezők negyede volt 30 év feletti, vagyis olyanok, akik munka mellett ülnek be az előadótermekbe. A 30 év feletti jelentkezők aránya körülbelül akkora lehet, mint az egy évvel korábbi, a felvi.hu adatai szerint a 2024-es általános felvételi eljárásban a 27 éves vagy idősebb jelentkezők aránya összesen 31 százalék volt.
Az Eurostat tavalyi elemzése szerint a magyar egyetemeken összességében 15,7 százalék volt a 30 éves vagy idősebb hallgatók aránya, többségük levelező, esti vagy távoktatási munkarendben tanult, és csak 3,3 százalékuk vett részt nappali képzéseken. A KSH adatai szerint a 2024/2025-ös tanévben 107 ezren tanultak nem nappali rendszerű munkarendben a hazai egyetemeken, ami 11 ezer fővel több, mint 2023/2024-ben.
A KSH legutóbbi kimutatása szerint Magyarország az egész életen át tartó tanulás tekintetében nagy lemaradásban volt a többi EU-s országhoz képest. A legutóbbi adatok szerint hazánkban a 25-64 éves korosztály mindössze 9,6 százaléka vett részt valamilyen oktatásban, képzésben 2023-ban, így az utolsó harmadban foglalunk helyet a listán (a 27 tagország között a 21. helyen állunk). Svédországban volt a legmagasabb az arány (38,8 százalék), Bulgáriában pedig a legkisebb (1,4%), az uniós átlag pedig 12,8 százalék.
Népszava
fotó: unsplash
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc