Edzőváltás Székesfehérváron
A labdarúgó Soproni Ligában szereplő Fehérvár FC vezetősége közös megegyezéssel felbontotta Marijan Vlak vezetőedző és segítője Hrvoje Braovic szerződését - áll a klub honlapján.
A horvát páros 2006. októberétől irányította a Fehérvár FC szakmai munkáját, amelynek eredményeképpen a 2006/2007-es szezont a hatodik helyen zárta a fehérvári együttes.
A 2007/2008-as bajnokság 15 őszi mérkőzésén hat győzelmet és két döntetlen ért el a csapat, ami a szezon felénél a kilencedik helyre elég. A két edző Székesfehérvárott a legnagyobb sikerét az MLSZ által első ízben kiírt Liga Kupa őszi elhódításával érte el.
Az edzőpáros a videotonfcf.hu-n közleményben búcsúzott el. "A magyar futball nehézségei jól tetten érhetők voltak az elmúlt egy évben a fehérvári klubnál. Folyamatos fizetési nehézségek, a játékosok esetében nem egyszer létbizonytalanság, a klub életében rendezetlen viszonyok, teljesítetlen tulajdonosi ígéretek sokasága jellemezték az elmúlt időszakot, amelyek meglehetősen nehézzé tették a megfelelő szakmai felkészítést. Ennek is tudható be, hogy a magyar szinten jónak mondható fehérvári játékoskeret nem volt képes a tudásának megfelelő eredményeket produkálni."
- Úgy tudjuk, hogy tőkeerős, az üzleti világban jól ismert úriember szerezte meg a klub többségi tulajdonát. A professzionalizálódás jeleként értékeljük a szerződésünk felbontásával kapcsolatos tárgyalásokat is, amelyek tárgyszerűen és korrekten folytak. Sajnáljuk, hogy a Fehérvár FC megújhodási folyamatában mi nem vehetünk részt - fogalmazott Marijan Vlak és Hrvoje Braovic.
Az eddigi edzőváltások
Tatabánya: Mészáros Ferenc helyett Borbély László
Paks: Lengyel Ferenc helyett Gellei Imre
Sopron: Détári Lajos helyett Vincenzo Cosco
Diósgyőr: Pajkos János helyett Vágó Attila
Siófok: Botos Antal helyett Tornyi Barnabás
DVSC: Miroslav Beránek helyett Herczeg András
Tatabánya: Borbély László helyett?
Fehérvár: Marijan Vlak helyett?

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon