Egészségre nevelés is szerepel az Új Széchenyi Tervben
Az egészségmegőrzés és az egészséges életmódra nevelés is szerepet kapott az Új Széchenyi Terv aktuális pályázati kiírásaiban. A projektek célja, hogy olyan programokat és rendezvényeket biztosítsanak a lakosság számára, amelyek igényt teremtenek az egészségtudatos magatartás gyakorlására.
A TÁMOP 6.1.2 pályázat részleteiről március végén egy workshop keretén belül tájékozódhatunk. Az "Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok" című pályázat közel 11 milliárd forintos uniós forrást kínál a vállalkozásoknak, civil szervezeteknek, közoktatási intézményeknek és önkormányzatoknak. Az elnyert támogatásokból megvalósítható rendezvények, workshopok, nyílt napok láncszerűen működnek majd, amelyek így folyamatosan ki tudják szolgálni az életmódváltozás iránt érdeklődőket. Az egészségfejlesztési, valamint életvezetési kompetenciák fejlesztésére fordított EU-s támogatás 100 százalékos intenzitással lesz elérhető a pályázók számára.
Az önmagában is egyedülálló uniós lehetőségről 2011. március 25-én egy pályázati workshopon kaphatunk tájékoztatást a feltételekről, a pályázók köréről és megvalósítható programokról.
A Workshopon térítésmentesen vehet részt minden kis-, közép- vagy nagyvállalat, önkormányzat, polgármesteri hivatal, államigazgatási intézmény, szövetség, kamara, országos civil szervezet vagy alapítvány, közoktatási intézmény, illetve médium munkatársa.
FISZ Hírügynökség
Az önmagában is egyedülálló uniós lehetőségről 2011. március 25-én egy pályázati workshopon kaphatunk tájékoztatást a feltételekről, a pályázók köréről és megvalósítható programokról.
A Workshopon térítésmentesen vehet részt minden kis-, közép- vagy nagyvállalat, önkormányzat, polgármesteri hivatal, államigazgatási intézmény, szövetség, kamara, országos civil szervezet vagy alapítvány, közoktatási intézmény, illetve médium munkatársa.
FISZ Hírügynökség
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?