kapubanner for mobile

Egymillióan mennének köztisztviselőnek

Több mint egymillióan vettek részt a hét végén megrendezett köztisztviselői versenyvizsgán Kínában, ahol egyes posztokra több mint ezerszeres túljelentkezés mutatkozott - derül ki a hivatalos statisztikákból.

images

Az emberi erőforrás és társadalmi biztonság minisztériumának adatai szerint 140 kormányzati szerv, azokhoz tartozó közszolgálati intézmények és helyi irodáik összesen 19 ezer meghirdetett állására 1,52 millióan jelentkeztek Kínában.

A hét végén megtartott köztisztviselői vizsga (kuokao) írásbeli fordulóján 1,12 millió fő jelent meg, közülük minden 57. ember juthat álláshoz. Az ország különböző pontjain meghirdetett munkahelyek iránt ugyanakkor nem egyenlő mértékű az érdeklődés, 37 olyan állás van például, amelyre több mint ezerszeres a jelentkezés. Legtöbben egy, az állami etnikai ügyek bizottságánál meghirdetett állásra jelentkeztek, itt egyetlen helyért csaknem 7200-an versenyeznek.

A közigazgatási állások minden évben rekordszámú érdeklődőt vonzanak. A posztok népszerűsége egyebek között az állások jelentette hosszú távú biztonsággal magyarázható. Nem elhanyagolhatók a köztisztviselőknek járó privilégiumok - így a társadalombiztosítás, a viszonylag magas nyugdíj, a lakhatási támogatás - és a társadalmi rang sem.

A kuokao iránti érdeklődést a friss diplomások számára vonzó feltételek is növelik, a meghirdetett állások többségéhez ugyanis nem szükséges gyakorlat, csak egy alapdiploma. A fiatal diplomások mind élesebb versennyel kénytelenek szembesülni a kínai munkaerőpiacon: az idén minden korábbinál többen, már több mint 7 millióan végeztek valamilyen felsőoktatási intézményben, 10 százalékuk mostanáig nem talált állást magának.
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek