kapubanner for mobile

Egymilliós kártérítést követelnek a Vértes Volán dolgozói

Keresetet nyújtott be a Komárom-Esztergom megyei Vértes Volán Zrt. két gépkocsivezetője a vállalat ellen a munkaügyi bíróságon a szabálytalanul elszámolt fuvarok és pihenőidő, valamint a túlfogyasztás miatt levont munkabér miatt - mondta el Dankó Zoltán, a sofőrök képviselője csütörtökön az MTI-nek.

Eddig csaknem 100 munkavállaló írta alá az eljárás alapját jelentő tényvázlatot, akik kedvező elbírálás esetén szintén pert indítanának. "A két gépkocsivezető évekre visszamenőleg minden munkabérrel kapcsolatos elszámolást megőrzött, ezért velük indítjuk az első pereket. A sofőrök fejenként közel egymilliós forintos kártérítést kérnek" - közölte Dankó Zoltán.

A sajtó korábban hírül adta, hogy csalás bűntette miatt nyomozás kezdődött a vállalatnál, mert a gyanú szerint a Vértes Volán jogtalanul igényelte vissza az államtól a tanuló- és nyugdíjas bérletek után járó árkiegészítést.

Dankó Zoltán emlékeztetett rá, hogy egyik ügyfele a hatóságok előtt tett vallomásában feltárta, tíz év alatt több százszor kellett átírnia a menetleveleket, melyeken csak papíron eladott, 90 százalékos kedvezménnyel értékesített jegyeket tüntettek fel, hogy a támogatást a Volán az államtól elkérhesse. Az ügyvédnek legalább harminc buszvezető számolt be arról, hogy a vezetőség utasítására általános gyakorlat volt a menetlevelek hasonló átírása.

"A Vértes Volán Zrt. mindent megtesz annak érdekében, hogy munkavállalói jogos járandóságaikat megkapják, azonban arra nincs lehetősége, hogy a nem bizonyított jogalapú, illetve vitatható mértékű munkavállalói követelést teljesítsen" - írta a társaság vezérigazgatója a sofőrök jogi képviselőjének. A vezérigazgató elmondta, kész a személyes egyeztetésre, ám szerinte a Vértes Volán Zrt. és a munkavállalók közötti elszámolás minden elemében megfelel a jogszabályoknak és a kollektív szerződésnek.

A Vértes Volánnak 900 dolgozója van, közülük 540 gépkocsivezető.

MTI/Hírszerző
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek