kapubanner for mobile

Egyre mobilisabb a magyar munkavállaló

Néhány hónapja még a magyar munkavállalókat azért kárhoztatták, mert nem hajlandóak az országon belül sem költözni egy új munkalehetőség miatt. Makó Csaba a Kossuth Rádió Napközben című műsorában azonban arról beszélt, hogy ez a vélekedés az elmúlt néhány év tapasztai tükrében megdőlni látszik - számol be a Kossuth Rádió nyomán a hirado.hu.

Makó Csaba munkaszociológus, a Szent István Egyetem tanára, az MTA Szociológiai Kutató Intézet tudományos tanácsadója szerint a külföldön dolgozó magyarok száma meghaladja Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter félmilliós becslését, és ezt néhány héten belül a legutóbbi népszámlálás adatai is igazolni fogják - nyilatkozta a Kossuth Rádió Napközben című műsorának. Szerinte a számok azt mutatják, hogy a magyarok nem ragaszkodnak jobban meglévő munkájukhoz és lakókörnyezetükhöz, mint más régióbeli ország lakói - áll a hirado.hu összefoglalásában.

A kutató elmondta: a migránsok összetétele is változásokon ment át. Öt-tíz éve a külföldi munkavállaló jellemző célja még az volt, hogy néhány hónap alatt minél több pénzt gyűjtsön össze az itthoni megélhetéséhez, ma a legtöbben tartós kitelepülést terveznek. A fiatalok fele-harmada, az idősebbeknek pedig 20-30 százaléka fontolgatja a külföldre költözést.

Kossuth rádió/hirado.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek