kapubanner for mobile

Egyre nagyobb a kelet- és nyugatnémetek jövedelmi különbsége

Éveken át tartó folyamatos csökkenés után ismét nőttek a jövedelmi különbségek a keleti és a nyugati tartományokban élő német családok között - derül ki csütörtöki sajtóbeszámolókból.

A lapok a wiesbadeni szövetségi statisztikai hivatal adataira hivatkozva azt írták, hogy 2008-ban egy átlagos család havi nettójövedelme a nyugati országrészben 3.056 euró volt. (A jövedelembe a bérek, fizetések mellett járadékok, nyugdíjak, családi pótlék és biztosításból származó kifizetések is beleszámítanak.) Ezzel szemben a keleti térfélen egy háztartás átlagosan havi 2.292 euróból gazdálkodhatott. A keleti családok átlagjövedelme tehát mintegy 75 százaléka a nyugatiakénak. Az előző, 2003-ban készített felméréskor az arány még 77,5 százalék volt.

A statisztikai hivatal a táguló jövedelmi olló okát a nyugati országrészben emelkedő, míg keleten stagnáló jövedelmekben látja. A wiesbadeni szakértők ötévente készítenek felmérést a jövedelmi viszonyokról. Az adatok tanúsága szerint a nyugati tartományokban 1993 óta folyamatos gyarapodás figyelhető meg. Az akkor kimutatott, családonként 2.536 eurós átlagjövedelem öt év múlva 2.733, majd 2003-ban 2.957 euróra emelkedett.

Ezzel szemben a keleti háztartások bevétele 1993-hoz képest (1.733 euró) az első ötéves periódusban nőtt a leglátványosabban: 1998-ban már 2.075 euróra rúgott, tehát csaknem 20 százalékkal emelkedett. A következő öt évben lassult a növekedés, ám a 2003-ban feljegyzett 2.293 eurós átlagjövedelem így is 10,5 százalékos bővülésnek felel meg. A 2008-ban kimutatott 2.292 euró viszont visszalépés az öt évvel korábbihoz képest.

A Süddeutsche Zeitung első pillantásra meglepően szépnek nevezi a statisztikát, amelynek alapján olyan benyomás alakulhat ki, hogy Németországban sokan élveznek viszonylag magas nettó jövedelmet. A kutya ott van elásva - teszi hozzá a müncheni liberális újság -, hogy a kimagasló jövedelmű családok fölfelé "húzzák" az átlagszámokat. Így például az összes háztartás egyötödének havi nettó bevétele nem éri el az 1.500 eurót, miközben a családok mintegy negyede havi 5.000 eurót meghaladó jövedelemből gazdálkodik.

Ehhez járulnak a családtípusonként eltérő jövedelmi szintek, amelyek különösen az egy főre jutó jövedelem tekintetében szignifikánsak. A gyermekes családok országos átlagban havi 4.191 eurós nettó bevétellel rendelkeznek. Mivel egy-egy család átlagos létszáma 3,8 fő, egy személyre lebontva csupán 1.103 euró jut. Egészen más a helyzet a szingli háztartásoknál: nekik havi 1.726 euró áll a rendelkezésükre. Gyermekét/gyermekeit egyedül nevelő szülő családjában viszont csupán 845 euró esik egy főre.

  • 2026.02.19Tudásmegosztó közösségek szerepe a digitális korban A konferencián a tudásmegosztó tanulóközösségek kialakításának és működtetésének gyakorlati kérdéseivel foglalkozunk. Az üzleti szférában és a felnőttoktatás területén alkalmazott gyakorlati tapasztalatokon keresztül, valamint a kapcsolódó kutatási eredmények tükrében vizsgáljuk, hogy a szervezetekben, szervezetek közötti és szervezeteken átívelő szakmai közösségekben a tudásmegosztás hogyan működik, milyen átalakuláson esik át a digitális transzformáció hatására. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felmérés: a dolgozók harmada csak anonim módon jelentené, ha zaklatnák

Egy friss kutatás eredményei szerint a vállalatoknak többféle bejelentési lehetőséget kellene biztosítaniuk a dolgozóiknak, hogy a számukra... Teljes cikk

6 ezerrel kevesebb regisztrált álláskereső januárban – mi állhat mögötte?

Januárban 224 130-ra csökkent a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon, ami egy év alatt több mint hatezer fős mérséklődést jelent –... Teljes cikk

Vége lehet a klasszikus 8 órás munkanapnak Németországban – vajon jó ötlet?

A német kormánykoalíció fellazítaná a hagyományos napi 8 órás munkanap szabályát, és a jövőben a napi korlát helyett heti maximális... Teljes cikk