Együttműködik a KJF a Google-lal
A Google és a Kodolányi János Főiskola (KJF) megállapodott, hogy szeptember elsejétől minden elsős hallgató a Google Alkalmazások Oktatói csomag keretében a Google levelezőrendszerére épülő főiskolai email-címet fog kapni. A főiskola, amely a hazai felsőoktatási intézmények közül elsőként vezeti be a keresőcég Alkalmazások nevű csomagját, a későbbiekben más Google-szolgáltatások elindítását is tervezi.
A főiskola elsőként a Gmail-re épülő levelező szolgáltatást és a Google Naptárt fogja bevezetni, amit a Google Dokumentumok követ. A 2008-ban beiratkozó hallgatók egységesen [email protected] formátumú e-mail címet kapnak, amelyre a rendezvényekkel és az oktatással kapcsolatos levelek fognak érkezni a főiskolától és a tanároktól. Kodo.hu-s címüket természetesen más jellegű levelezésre is használhatják a diákok, hiszen a főiskoláról való távozásuk után is megtarthatják azokat.
Dr. Tóth Ágnes, a KJF marketingigazgatója az együttműködés kapcsán elmondta: "Régóta fontolgatjuk már, hogy saját levelezőrendszert vezetünk be hallgatóinknak, hiszen elégedettségük és a velük való kommunikáció nagyon fontos számunkra. Eddig a várható technikai problémák és a magas költségek tartottak vissza minket a megvalósítástól, ezért örültünk nagyon a Google nyújtotta lehetőségnek. Döntésünkben komoly szerepet játszott az innovatív megoldások bevezetésére irányuló törekvésünk is: célunk, hogy olyan szolgáltatásokat tegyünk elérhetővé hallgatóinknak, amelyek egyszerűsítik mindennapjaikat."
"Nagyon örülök neki, hogy immár a magyar felsőoktatást is utolérte a legmodernebb informatikai koncepció, a "cloud computing" szele. Végre a magyar diákok is használhatják azokat az eszközöket, amelyek többszázezer, a világ különböző országaiban tanuló társuk munkáját támogatják nap mint nap" - tette hozzá Peresztegi Zoltán, a Google magyarországi képviselője.
Edupress.hu
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?