Éhség- és mozaiksztrájkkal fenyegetik a HospInvestet
Szeptember 8-tól önkéntes éhségsztrájkba és mozaiksztrájkba kezdenek az egri kórház dolgozói, ha a Heves megyei közgyűlés nem bontja fel a HospInvest Zrt.-vel kötött vagyonkezelési szerződést - jelentette be az Egészségügyi és Szociális Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) intézményi vezetője az egri kórházvédők" pénteki sajtótájékoztatóján.
Hegyaljai Judit hangsúlyozta: a szerződés felbontásán túl követelik, hogy a HospInvest Zrt. zárja be a kórházban működő munkaközvetítő irodáját, s a munkáltató tartózkodjon a kórházvédőket érő "atrocitásoktól és "nyomásgyakorlástól" is. Vagyis szüntessék be a megindított fegyelmi eljárást, illetve a kórházvédők vezetőjének, Szabó Pálnak a munkahelyi felfüggesztését - jelentette ki. Ezzel egy időben Sós Tamás, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke kérjen bocsánatot az intézmény dolgozóitól - mondta. Végül arról is szólt: értesülése szerint a hatvani és a gyöngyösi kórházakat is működtető HopInvest Zrt. járulékfizetési halasztást kért az APEH-től, arra hivatkozva, hogy nem tudja időben fizetni a két intézmény dolgozóit.
Szűrő a sajtótájékoztatón
A sajtótájékoztatót egyébként először nyilvánosan, az érdeklődő dolgozók részvételével akarták megtartani a kórház igazgatói tanácstermében. Ám időközben Hegyaljai Judit bejelentette, hogy egy főigazgatói utasítás szerint csak az érdekképviseleti vezetők tartózkodhatnak a teremben. Ezt követően a dolgozók és szimpatizánsok mintegy 20-30 fős csoportja az intézmény bejárata előtt demonstrált.
A szocialista vezetésű megyei önkormányzat március 25-én hagyta jóvá azt a szerződést, amelynek alapján a következő 20 évben a HospInvest Zrt. működtetheti a Markhot Ferenc Kórházat. A vagyonkezelésre kiírt tenderen a HospInvest mellett a Debreceni Egyetem is pályázott, illetve ajánlatot nyújtott be az egri önkormányzat. A Fidesz mindvégig azzal vádolta a megye szocialista vezetését, hogy a HospInvestre szabták a pályázatot. Civil szervezetek és a kórházi érdekképviseletek is több alkalommal tiltakoztak a funkcionális privatizáció ellen.
A HospInvest Zrt. augusztus közepén adta be a működési engedély iránti kérelmét a népegészségügyi szolgálathoz, ám a hatóság hiánypótlást rendelt el. Ebben a helyzetben a cég arra kérte a Heves Megyei Önkormányzatot, hogy 60 nappal hosszabbítsa meg az intézmény átvételére kapott, szeptember 1-jén lejáró határidőt. A testület pedig eleget tett a kérésnek. Deák Gábor, a HospInvest Zrt. alelnöke az MTI érdeklődésére cáfolta, hogy járulékfizetési halasztást kért volna a társaság. Ugyanis ilyet nem is lehet kérni - mondta. Sem a HospInvest Zrt.-nek, sem leányvállalatainak nincs adótartozása - mondta Deák Gábor.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Több mint 72 milliárd forint értékben hajt végre fejlesztéseket Magyarországon az amerikai Procter & Gamble, ami ismét bizonyítja, hogy Donald Trump... Teljes cikk
A közép- és kelet-európai régió 500 legnagyobb vállalata listáját a 2024-es adatok szerint továbbra is a lengyel Orlen olajcég vezeti, a második... Teljes cikk
A Mercedes-Benz több tízmilliárd forint értékű beruházással létrehozza az első magyarországi kutatás-fejlesztési központját, amelynek a nyomán... Teljes cikk
- 5 inspiráló vezetői útmutatás Ferenc pápától, amit érdemes megfogadni 8 hónapja
- Vezetőváltás az N7 Holding élén 8 hónapja
- Sikkasztás miatt emeltek vádat egy korábbi egri cégvezető ellen 10 hónapja
- Női szempontok férfiszemmel 11 hónapja
- Itt lehet majd gyermekvédelmi specialistának tanulni 11 hónapja
- Új HR vezető a MediaMarkt Magyarországnál 11 hónapja
- Önfinanszírozó nyugdíj euróban… létezik ilyen? 13 hónapja
- Álruhában adott be injekciókat az álorvos, műtőkbe is bejutott 13 hónapja
- Bölcsőde nyílik a Vatikánban 13 hónapja
- Félmilliárdos csalást hozott össze egy kórházban dolgozó HR-es 13 hónapja
- Pert nyertek a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok 1 éve
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja