kapubanner for mobile

Elbocsátja 143 dolgozóját a Zala Bútor

Március utolsó napjaiban postázzák az elbocsátási értesítéseket a Zala Bútor Zrt. 143 dolgozójának, ahol megkezdődött a végelszámolás a tavaly novemberi közgyűlési határozatnak megfelelően, amikor a cég jogutód nélküli megszűnéséről döntöttek.

A 143 dolgozó elbocsátásának szándékát az előírt időben bejelentették az érdekvédelmi szervezeteknek és a munkaügyi központnak - közölte a végelszámolással megbízott budapesti KERSZI Zrt. képviselője. Nagy Barnabás tájékoztatása szerint már fogadják a hitelezői igény-bejelentéseket, és rendszeresen tárgyalnak a társaság szakszervezeti bizottságával, üzemi tanácsával. A végelszámolás elfogadott rendje szerint április 30-ig megszűnik a 143 dolgozó munkavállalói jogviszonya.

Az előírt dolgozói juttatásokon túl a vállalat vagyona fedezetet kell, hogy nyújtson a hitelezői igények teljesítéséhez. Amennyiben nem így lenne - és ennek következtében a végelszámolás sem áll meg - akkor már a bíróság mondja ki a felszámolási eljárást, ezzel együtt felszámolóbiztost jelölnek ki - közölte a KERSZI munkatársa.

A zalaegerszegi társaság korpuszbútorokra szakosodott, egyedüliként a nagyobb hazai bútorgyárak közül. Részint szobák teljes berendezésére alkalmas bútor-sorozatokat, valamint szállodai bútorokat gyártottak. A társaság megrendeléshiány miatt tavaly kapacitásainak már csak mintegy harmadát tudta lekötni.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek