Elemzők: növekedhet idén az alacsony keresetűek reálbére
A bruttó bérnövekedés idén alacsonyabb lehet a tavalyinál, a nettó emelkedés azonban meghaladhatja azt, és a várható jelentősen alacsonyabb infláció miatt kis reálbér-növekedés is lehet ebben az évben - mondták az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
Egyedi tényezőre vezethető vissza, hogy novemberben 5,4 százalékkal nőttek a bruttó átlagbérek - állapította meg Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője. A közszférában történt egy egyszeri kifizetés, ami a közfoglalkoztatottakat is belevéve átlagosan 25 540 forint, nélkülük csaknem 30 ezer forint volt. Ez megdobta a bruttó bérek emelkedését, a közszféra közfoglalkoztatottak nélküli béremelkedése 9,5 százalékos volt az előző év azonos időszakához képest - mondta az elemző.
A szakember szerint az alapvető tendenciák nem változtak. A vállalkozásoknál a bérnövekedést erősen befolyásolta a tavalyi elvárt béremelés, valamint a minimálbér emelése. Az elemző kitért arra is: az adatok alapján a szektorban a legalább öt főt foglalkoztatóknál 2,4 százalékos volt az éves létszámcsökkenés. A kötelező emelések miatt ugyanis a vállalkozások egy része elbocsát munkavállalókat, esetleg a szürke-fekete gazdaságba vándorolnak át a foglalkoztatottak.
Árokszállási Zoltán közölte azt is: az egyszeri kifizetés miatti 5,4 százalékos bruttó bérnövekedés még mindig csak az 5,2 százalékos novemberi infláció körül maradt. A várakozások szerint az idén a bruttó bérindex kisebb lehet, de emellett valószínűleg az infláció is érdemben alacsonyabb lesz - mondta az elemző.
Suppan Gergely, a Takarékbank senior elemzője is kiemelte a közszférában történt emelkedést. Ezen kívül az adatok megfeleltek a vártnak - mondta.
Idén több változás is várható - hívta fel a figyelmet a szakember. Az infláció lényegesen alacsonyabb lehet a tavalyinál, így a minimálbér-emelés mértéke alatt marad majd. Ezért az alacsony jövedelműek reálbére kismértékben ugyan, de növekedni fog.
A magasabb jövedelműek esetében a félszuperbruttó idei kivezetése önmagában körülbelül 4 százalékkal emeli a nettó béreket, a bruttó bér változása nélkül is. Így ebben az évben a tavalyival ellentétben a nettó bérnövekedés meghaladja majd a bruttót - mondta Suppan Gergely. Az elemző úgy fogalmazott: lehetséges, hogy kis reálbér-növekedés is lesz az idén.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteki közleménye szerint 2013-ban - köszönhetően a csökkenő inflációnak, az arányos, egykulcsos adórendszer véglegesítésének és az újabb nagyarányú minimálbér-emelésnek - reálbér-emelkedés valósulhat meg. "Erre is komoly veszélyt jelentene Bajnai Gordon és az Együtt 2014 a minimálbéreket csökkenteni szándékozó javaslata" - fogalmaz közleményében a tárca.
Az NGM kiemelte: 2012 novemberében a versenyszférában mért bruttó átlagkeresetek 6,2 százalékkal, míg a családi adókedvezmény figyelembe vétele nélkül számított nettó bérek 3,8 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A 2011-ben tapasztalt dinamikus növekedéshez viszonyítva a nettó bérek visszafogottabb alakulása elsősorban a közfoglalkoztatás súlyának növekedésével magyarázható. Novemberben 60 százalékkal dolgoztak többen a közfoglalkoztatás keretein belül, mint egy évvel korábban - olvasható az NGM közleményében.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Január 1-gyel változott az egyszerűsített foglalkoztatás szabályozása. Így érdemes olyan kalkulátort használni, ami már az aktuális... Teljes cikk
A kormány megbecsüli a vízügyi dolgozók áldozatos munkáját, a 2025-ben megkezdett béremelés idén is folytatódik - jelentette be az Energiaügyi... Teljes cikk
Jelentős jövedelemnövekedést hoznak a 2026 januárjától hatályos adóváltozások a kétgyermekes családok számára, különösen a 40 év alatti... Teljes cikk
- Hogyan változnak jövőre a minimálbérhez kötött járadékok? 1 hónapja
- Ekkora fizetésemelések várhatóak a magyar munkaerőpiacon 2026-ban 1 hónapja
- "Egyenlő értékű munkáért, egyenlő bért" - ami az elmúlt 50 év alatt nem sikerült 1 hónapja
- Orbán Viktor: januártól 700 ezer család jövedelme nő biztosan 1 hónapja
- Rekordmélyponton a kezdő fizetések: már a top cégek sem adnak többet a fiataloknak 2 hónapja
- Felmérés: a dolgozók több mint fele nem kapott fizetésemelést az elmúlt évben 2 hónapja
- Felmérés: minden ötödik brit dolgozó kért már előleget a főnökétől, hogy megéljen 2 hónapja
- A bértranszparencia a bizalom eszköze, nem puszta megfelelés 2 hónapja
- Minimálbér 2026 2 hónapja
- Mennyi az annyi? így alakul a végjáték a bértárgyalásokon - szocho-csökkentés nem lesz 2 hónapja
- A minimálbér emelése mindent borít. Az év végi bértervezést is 2 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa