Életbe lépett az automatikus megszorítócsomag
A pénteken életbe lépő automatikus büdzsécsökkentés megbocsáthatatlan és árt az amerikai gazdaságnak - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök, miután a Fehér Házban sikertelen kísérletet tett a republikánus kongresszusi vezetőkkel való megegyezésre.
"Túljutunk majd ezen. Ez nem lesz apokalipszis. Csak butaság. És fájni fog" - mondta.
Az elnök a kongresszusi republikánusokat hibáztatta a kudarc miatt, és reményét fejezte ki, hogy választóik nyomásának hatására két hét vagy két hónap múlva vissza fognak térni a tárgyalóasztalhoz. Obama elutasította egy tudósító felvetését, hogy miért nem tartotta vissza addig a Fehér Házban a republikánusokat, amíg meg nem születik az egyezség.
"Nem diktátor, elnök vagyok" - jelentette ki Barack Obama, aki hangoztatta, hogy azután is keresni fogja a kompromisszumot, hogy a megszorítások a nap folyamán később életbe lépnek.
A középosztály védelmezőjeként fellépő elnök reményét fejezte ki, hogy a republikánusok végeredményben beleegyeznek abba, hogy csökkentsék a főleg a leggazdagabbak által élvezett adókedvezményeket. A republikánusok - akik a képviselőházban többségben vannak - azonban kizárólag a kormányzati kiadások visszafogásával kívánják elérni a 16,6 trillió dolláros amerikai államadósság csökkentését.
John Boehner, a képviselőház republikánus elnöke a Fehér Házból távozóban kijelentette, hogy nem született kompromisszum, és addig nem lesz ilyen, amíg Obama ragaszkodik az adóemeléshez.
A lefaragások mintegy 2,4 százalékát jelentik a 3,55 trillió dolláros amerikai költségvetésnek. A pénteken hatályba lépő automatikus büdzsécsökkentés nem érinti a társadalombiztosítás keretében folyósított nyugdíjakat, valamint a legszegényebbeket támogató Medicaid egészségügyi és élelmiszer-bélyeg programokat. A kényszerű megtakarítás több mint a felét a Pentagontól vonják el.
Az automatikus lefaragásokról a két nagy párt 2011-ben, az adósságlimit-emelésről folytatott tárgyalások mellékszálaként állapodtak meg, abban a reményben, hogy a fűnyíró-elv alapján alkalmazott automatikus lefaragások veszélye ösztönözni fogja feleket arra, hogy szelektíven törekedjenek a deficitcsökkentésre. A számítás azonban nem vált be.
A felek között ugyanakkor pénteken megállapodás látszott körvonalazódni azzal kapcsolatban, hogy meghosszabbítják a kormányzás finanszírozásáról a választást megelőzően megkötött, március 27-én lejáró ideiglenes megállapodást. Áprilisban azonban újabb konfrontáció várható az adósságplafon emelésével kapcsolatban. A megegyezési szándék hiánya két évvel ezelőtt a technikai csőd szélére sodorta az országot.
Az elnök és a kongresszusi republikánusok az elmúlt két év leforgása alatt összesen 3,6 trillió dollárnyi hosszú távú, 10 év alatt végrehajtandó deficitcsökkentésben állapodtak meg. Ennek túlnyomó részét takarékossággal kívánják elérni. Egy, a tavaly év végén elért egyezség keretében az ellenzéki párt a legmagasabb jövedelmű amerikaiak adóterheinek 600 millió dolláros emelésébe egyezett bele.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk
Egy kutatás szerint tíz nőből kilenc női munkavállaló tapasztalja a menopauza tüneteit, és 44% szerint ez befolyásolja munkaképességüket. Teljes cikk
- Kiszámolták, milyen hatással voltak a hazai gazdaságra az uniós pénzek 12 hónapja
- Rendőrök tüntetnek Romániában 1 éve
- Ezek alapján biztos, hogy a forint marad a hazai fizetőeszköz a következő években is 1 éve
- 27 ezer munkavállaló csak így kaphatja meg januártól a tervezett emelt bérét 1 éve
- Varga Mihály elmondta, kik számíthatnak béremelésre 2025-ben 1 éve
- Orbán Viktor a 2025-ös költségvetésről: történnek majd olyan dolgok Magyarországon, amelyek korábban még sosem 1 éve
- Mutatjuk az átlagkeresetek változását Magyarországon (2003-2024. január-május) 2 éve
- Így változtak az átlagkeresetek Magyarországon 2005. és 2023. között 2 éve
- Mennyi zsebpénzt kapnak átlagosan a fiatalok a szülőktől? 2 éve
- Sztrájkhangulat Romániában: még a börtönőrök is őrizetlenül hagynák a rabokat 2 éve
- Elfogadta a szenátus az átlagosan több mint 40 százalékos nyugdíjemelést 2 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?