kapubanner for mobile

Életminőség-javító program indul a hevesi kistérségben

Helyi érték, közös nevező elnevezéssel életminőséget javító program indul uniós támogatással a mélyszegénység felszámolására a hevesi kistérség nyolc településén a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) közreműködésével.

A programnak köszönhetően új esélyt kaphatnak a leszakadó falvak lakói a kistérség nyolc hátrányos helyzetű településén - közölte Romhányi Tamás, a MMSZ kommunikációs vezetője.

A projekt része olyan közösségi programok kialakítása is, mint például a földműveléshez elengedhetetlen gazdaképző kör, továbbá a baba-mama klub, de lesz egészségügyi és higiéniai felvilágosítás, főzési és életvezetési tanácsadás is - tette hozzá.

Mint elmondta: a mélyszegénységben élők közösségi felzárkóztatását tűzte ki célul az a három szervezetet magába foglaló konzorcium, amely pályázati források felhasználásával életminőség-javító programot valósít meg 30 hónapon keresztül, az Átányban, Erdőtelken, Erken, Kiskörén, Kömlőn, Tarnabodon, Tarnazsadányban és Tiszanánán élők bevonásával.

A program keretében öt szociális munkást, nyolc közösségi munkást, vidékfejlesztő munkatársat, fejlesztőpedagógust és projektasszisztenst foglalkoztatnak. Első lépésként a szakemberek felmérik a térség szociális problémáit, majd részt vesznek új egyesülési formák kialakításában, illetve segítik a térségben élők szélesebb körű hozzáférését a rendelkezésre álló erőforrásokhoz - mondta el Romhányi Tamás.

Magyarázatképpen hozzáfűzte, hogy a kistérségben munkahelyek szűntek meg, mind többen veszítették el állásukat. A tartós munkanélküliség elkeseredetté tette az embereket, a szegénység pedig szociális feszültségeket idézett elő.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek