Elhunyt Kiss Imre, a Művészetek Palotája első vezérigazgatója
Életének 69. évében hosszú, súlyos betegség után elhunyt Kiss Imre, a Művészetek Palotája első, alapító vezérigazgatója, a Budapesti Tavaszi Fesztivál létrehozója vasárnap - tudatta az MTI-vel a Müpa.
Kiss Imre a Budapesti Tavaszi Fesztivál alapító igazgatójaként visszakapcsolta Budapestet Európa és a világ kulturális vérkeringésébe, és utat nyitott a magyar művészeknek és a külföldi világsztároknak egyaránt. Az általa vezetett intézményekben, az Országos Filharmóniában, a Magyar Állami Operaházban, a Vígszínházban, a Művészetek Palotájában a művészek számára az ő személye volt a garancia az alkotás zavartalanságára.
Pályája legnehezebb kihívásaként kapta meg a felkérést Magyarország új kulturális komplexuma, a Művészetek Palotája irányítására, amelyet páratlan gyorsasággal emelt a nemzetközi élvonalba. Bölcs vezetőként rendezett körülményeket, kiegyensúlyozott gazdasági hátteret és a minőségi teljesítményhez kellő derűt biztosított az intézmények dolgozóinak - olvasható a kulturális intézménynek az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Kiss Imrét intézményvezetői tevékenysége elismeréseként több hazai és nemzetközi díjjal tüntették ki, többek között a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkereszt polgári tagozata kitüntetéssel, az ISPA (Nemzetközi Előadó-művészeti Társaság) életműdíjával, a Francia Köztársaság Művészeti és Irodalmi Rendjének lovagi fokozatával, és 2011-ben a Prima Primissima életműdíjával.
Kiss Imre 1943-ban született Galántán. 1965-ben végzett az Idegenforgalmi, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán, majd 1967-69 között a Közgazdaságtudományi Egyetem belkereskedelmi szakán, míg 1970-72 között a Szegedi Jogtudományi Egyetemen folytatott tanulmányokat.
1981 és 1990 között a Budapesti Tavaszi Fesztivál alapító igazgatójaként tevékenykedett. Ezt követően az Országos Filharmónia ügyvezető igazgatója volt, 1996 és 2001 között a Magyar Állami Operaház ügyvezető igazgatói, illetve megbízott főigazgatói posztját töltötte be.
2001-től 2003-ig a Vígszínház ügyvezető igazgatója volt. 2003. október 6-án nevezték ki a Művészetek Palotája első vezérigazgatójának, megbízatását 2008-ban hosszabbították meg újabb öt évre. 2011 márciusában megromlott egészségi állapota miatt felmentését kérte posztjáról, és vezérigazgatói főtanácsadóként segítette tovább a Müpa munkáját.
Kiss Imrét a Művészetek Palotája saját halottjának tekinti, temetéséről intézkednek.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?