kapubanner for mobile

Elindult a tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő program

A munkavállalók foglalkoztatásához bértámogatás igényelhetnek a munkaadók, a dolgozó pedig maradást ösztönző juttatásban részesülhet.

A tartós álláskeresők elhelyezkedését segíti az 1,7 milliárd forint hazai forrásból megvalósuló program, amelyre hétfőtől lehet jelentkezni - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán. Czomba Sándor felhívta a figyelmet: az átlagosnál komplexebb segítségre van szükségük a munkaerőpiacon hátrányos helyzetben lévő álláskeresőknek, egyebek mellett az alacsony képzettségűeknek, a 24 év alattiaknak vagy az 50 év felettieknek, akik egy vagy két éve regisztrált álláskeresők.

Az államtitkár ismertette: az új pilot program első három hónapja a munka kipróbálása, amelynek során a résztvevők komplex segítséget kapnak a beilleszkedéshez. Ebben az időszakban a munkavállaló foglalkoztatásához havi 200 ezer forintig bértámogatás is igénybe vehető, ezen túl a munkavállaló havi 53 ezer forint munkában maradást ösztönző juttatásban is részesülhet. Ha a munkáltató legalább öt hátrányos helyzetű álláskeresőt foglalkoztat, akkor a program keretében az őket segítő mentor bérköltségét is támogatják, 375 ezer forintig - tette hozzá. Az álláskereső alkalmassága, illetve további foglalkoztatása esetén a munkaadó újabb 6 hónapig megkaphatja a bértámogatást, a munkában maradást ösztönző juttatás pedig 67 ezer forintra nő. Emellett a mentorok munkájának támogatásához is nyújtható minden munkavállaló után havi 100 ezer forint - közölte Czomba Sándor.

Az 1,7 milliárd forint 500-600 ember bevonását teszi lehetővé, de a program működésének értékelése után, annak sikeressége esetén szélesítik majd a lehetőséget - jelezte. Az NGM államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hangsúlyozta: amíg van potenciális magyar munkavállaló, addig magyarokkal töltik be az üres álláshelyeket. Ha egy hazai munkaadó harmadik országbeli munkavállalót szeretne foglalkoztatni, akkor először megkeresik a regiszterben lévő magyarokat és nekik ajánlják fel a munka lehetőségét. Sokan önhibájukon kívül kerültek olyan élethelyzetbe, hogy nem tudtak munkát vállalni; ez a program kifejezetten arról szól, hogy ezeket az embereket segítsék munkába - emelte ki Czomba Sándor.

 

MTI

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új ünnepnapot kapna Magyarország: július 8. munkaszüneti nappá válhat

Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk

6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk

Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk