Élj túl, mint egy nyugdíjas! - Hogy él meg átlagnyugdíjból egy fiatal?
Visszatér a K&H influenszerkampánya. Ezúttal egy helyett négy fiatal tartalomgyártó próbál meg egy hónapon át az átlagnyugdíjból – vagyis 224 ezer forintból – megélni. A kihívás idén sem csupán szórakoztatni akar: a kampány célja, hogy a fiatalokhoz közelebb hozza az öngondoskodás fontosságát, és rámutasson arra, hogy időben elkezdeni takarékoskodni nem ciki – hanem életmentő döntés lehet.
A K&H augusztus 1. és 31. között indítja el a “nyugdíjkihívás” második évadát. A versenyzők egy hónapon át az idei májusi átlagnyugdíjból, azaz 224 ezer forintból gazdálkodhatnak, és az nyer, akinek a legtöbb pénze marad a hónap végére. Ennyi pénzből nem luxusautóra és fine diningra, hanem akciós száraztésztára, közöshasználatú edzőterembérletre és kreatív kompromisszumokra futja – és persze némi önismeretre is - közölte a pénzintézet.
A versenyzők már a kihívás előtt pénzügyi tervet készítenek, majd hétről hétre beszámolnak arról, hogyan próbálnak kijönni a rendelkezésükre álló összegből. Megmutatják, hogyan alakítják át a napi rutinjukat, milyen lemondásokkal jár ez az életmód – és azt is, milyen alternatívákkal próbálják helyettesíteni azokat a dolgokat, amik eddig természetesek voltak számukra. A követőik sem maradnak ki: ők is csatlakozhatnak a kihíváshoz, megoszthatják saját spórolós tippjeiket, és külön nyereményjátékokkal is készülnek az influenszerek.
És persze ott van Csingisz, a tavalyi év nagy túlélője, aki idén már rutinos „nyugdíjasként” mentorálja a többieket. Kommentálja a terveiket és tetteiket, hasznos (vagy épp kegyetlenül realista) tanácsokat oszt meg, és időnként olyan nem várt kiadásokkal lepi meg a versenyzőket, amelyekkel a való életben bárki szembesülhet: elromló háztartási gép, váratlan orvosi költség vagy épp egy családi esemény, amit nem lehet kihagyni.
Az idei kihívásban részt vesz Máté Sipos (@mate.sipos), Hawazik (@hawazik), ST!CKY (@stickyboi__), Gigi Székely (@gigiszekely) – őket kíséri, támogatja (és olykor stresszeli) mentoruk, Dordzsceren Csingisz (@dordzscerencsingi). A kihívás minden pillanata a TikTokon zajlik, gyors, látványos, őszinte és interaktív formában.
A kihívás győztese az lesz, aki a legtöbbet tud félretenni a hónap végére, de a kampány igazi nyertesei azok a fiatalok lehetnek, akik időben felismerik: az öngondoskodás nem a jövő zenéje, hanem a jelen felelőssége. A nyugdíjas évekre való felkészülés nem akkor kezdődik, amikor már késő – hanem akkor, amikor még bőven van miből félretenni.
A K&H kampányának üzenete világos: a tudatos takarékoskodás kulcsfontosságú, és az egyik legjobb hosszú távú megoldás erre az állami támogatással - adókedvezménnyel elérhető - nyugdíjbiztosítás, valamint a nyugdíj-előtakarékossági számla, amely biztonságos, tervezhető és rugalmas alternatívát jelenthet mindazoknak, akik szeretnének nyugodtan hátradőlni – akár évtizedek múlva is.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
- Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal? 3 hete
- Kiknek jár a nyugdíj előtti álláskeresési segély és mekkora az összege? 4 hete
- A szakértő szerint elkerülhetetlen a nyugdíjrendszer reformja 4 hete
- Mi az a valorizációs szorzó, ami kulcs a nyugdíjszámításnál? 4 hete
- „Az egészséges nagymama, nagypapa olyan, mint a lottóötös” – növelhetik-e az egészségügyi kiadások a GDP-t? 4 hete
- Mennyivel kap kevesebbet a magyar az osztrák nyugdíjasnál? Így értéktelenedett el a nyugdíj Magyarországon 1 hónapja
- Hogyan lehetne visszahozni a korkedvezményes nyugdíjakat? 1 hónapja
- Rekordtaglétszám, rekord befizetések – mi áll az önkéntes pénztárak berobbanása mögött? 1 hónapja
- Ekkora reálhozamot értek el az önkéntes nyugdíjpénztárak 1 hónapja
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 1 hónapja
- Egyre inkább nő a szakadék a bérek és a nyugdíjak között Magyarországon 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?