kapubanner for mobile

Ellenzik a pedagógusok a végkielégítések különadóját

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az államfőhöz fordul előzetes normakontrollért a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a végkielégítéseket kétmillió forint felett 98 százalékos különadóval sújtó törvénymódosítás miatt - jelentette be Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke pénteken.

A parlament által csütörtök este elfogadott jogszabály vonatkozó pontja az érdekvédők szerint alkotmányosan aggályos és súlyos érdeksérelmet okoz éppen azok körében, akik már sokat fizettek az elmúlt öt évben is foglalkoztatásuk biztonságának csökkenésével és bruttó jövedelemcsökkenéssel. Azt kérik, az államfő vizsgálja, illetve vizsgáltassa meg a törvény célszerűségét és alkotmányosságát. A szakszervezeti vezető azt mondta, ha az államfő másként ítéli meg, Alkotmánybírósághoz fordulnak.

Kerpen Gábor szerint jelen formájában a törvény azokat az embereket sújthatja, akiknek a keresete nem érte el a nettó 182 ezer forintot. A PDSZ szerint ez roppant igazságtalan, célszerűtlen - mondta. Hozzátette: szeretnék elérni, hogy az őszi ülésszakon ezt "az igazságtalanságot fordítsa igazságossá az Országgyűlés".

A szintén előző nap elfogadott sporttörvénycsomag kapcsán Kerpen Gábor üdvözölte, hogy abból - az oktatási bizottság javaslatára - kikerült a közoktatási törvény módosítása, s az a passzus, amellyel heti öt kötelező testnevelés órát vezettek volna be. A szakszervezeti vezető a PDSZ sikerének is tartotta, hogy a gyermekek mindennapi testmozgását, a többi tantárgyat, a testnevelők és a többi pedagógus életét közvetlenül érintő kérdésekről így lesz idő érdemi szakmai egyeztetésre.

A PDSZ nem a mindennapos testmozgás ellen van - hangsúlyozta, de az az álláspontjuk, hogy egy ilyen változtatást nem lehet két hét alatt bevezetni. Megjegyezte: a bevezetéshez - információik szerint - 25 ezer tornateremre lenne szükség.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek