Elmarad a szakszervezeti akció - eladták magukat a vasutasok?
Mégsem lesz pénteken félpályás útlezárási akció, a Liga elnöke szerint ugyanis közeli a megállapodás a kormánnyal az új munkatörvénykönyvről. A többi szakszervezet azonban úgy véli, Gaskó István azért állítja le az akciót, mert a vasutasok megkapják a régóta követelt ötmilliárdot a MÁV Cargo eladása után. Pedig a demonstráció nem csak róluk szólt volna.
Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke kijelentette, azért marad el a hetek óta szervezett akciósorozat, mert olyan előrehaladott állapotba kerültek a kormánnyal a munka törvénykönyvéről folytatott tárgyalások, hogy jó szándékuk jeleként felfüggesztik a figyelemfelkeltő akciót. Az egyeztetésen egyáltalán nem volt azonban napirenden a hagyományos háromoldalú érdekegyeztetés rendszerének visszaállítása. A januárban is folytatódó útlezárások során éppen ezért tiltakoztak volna, valamint a nyugdíjrendszer átalakítása miatt. Ezért gondolják úgy más szakszervezetek, hogy Gaskóék döntésében sokkal inkább az játszhatott közre, hogy a vasutasok kapnak ötmilliárd forintot a MÁV Cargo privatizációjából befolyt bevételből.
Ennyiért vették meg a vasutasokat
A MÁV dolgozók ezen "pénzügyi ösztönzése" fejenként bruttó 150 ezer forintot jelent. Ez az összeg jelentéktelennek tűnik, ha figyelembe vesszük, hogy egy húsz éve dolgozó kalauz havonta százezer forintot keres, ennyi lesz a nettó jutalma is. Az összeget három részletben fizetik majd ki, az elsőt karácsonykor, a másodikat jövőre, a harmadikat pedig 2013-ban kapják meg a dolgozók, akiknek így évi 33 000 forint plusz üti a markát.
Miért pont a MÁV kapta az ajándékot?
Dr. Sipka Balázs kezdő orvos az RTL Klub riportjában úgy nyilatkozott, nem sajnálja a MÁV dolgozóktól ezt a jutalmat, de szerényen megjegyzi, hogy rezidensként havi 92 500 forintért dolgozik, kevesebbért, mint egy mozdonyvezető. Még hat évet kell tanulnia, hogy arc-, és állcsontsebész legyen, és azzal is tisztában van, hogy osztályvezető orvosként sem keresne 200 ezer forintnál többet.
A Magyar Rezidens Szövetség évek óta küzd a megbecsüléséért, már csaknem háromezren letétbe is helyezték felmondásukat, és ha jövő januárig nem változik helyzet, nem gyógyítanak tovább. A vonatok leállhatnak, de a gyógyítás nem, mert az egészségügy dolgozói nem sztrájkolhatnak. Papp Magor, a szövetség elnöke szerint a chipsadóból rendezni lehetne az egészségügyi béreket, de ehhez nem lenne elegendő 5 milliárd, kezdetnek 15 milliárd forint kellene.
Mégis lesz demonstráció Budapesten
Mégsem marad demonstráció nélkül a hét végén a főváros. Szombaton "Mentsük meg a közszolgáltatásokat!" mottóval az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalát alkotó szakszervezetek, tehát az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Liga, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, valamint a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma várja a budapesti Széchenyi térre mindazokat, akik a közszolgálatot hátrányosan érintő kormányzati lépések miatt akarnak tiltakozni - írja a Népszabadság.
Népszabadság/RTL Klub
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A nő ellen bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emeltek vádat. Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk
- Felfüggesztik a sztrájkot a pécsi buszvállalatnál 1 hónapja
- Szakszervezet alakult a Samsungnál – egyre több dolgozó csatlakozik a gödi botrány után 1 hónapja
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 2 hónapja
- Veszélyben az audis bérelőny? Új stratégiával készül a szakszervezet 2 hónapja
- 10 követelés, ami minden dolgozót érint – országos petíció indult a bérek és a munkafeltételek miatt 2 hónapja
- Elfogynak a dolgozók Magyarországon? Durva számok a 2026-os munkaerőpiacról 3 hónapja
- Brother nyomtatók extra garanciával: csak december 31-ig! 5 hónapja
- Tényleg éhezők viadala lett a futármunka? Újabb tüntetés jön 7 hónapja
- A Fekete Péntek Gaming Univerzuma 2025: Mélyreható Elemzés, Piaci Trendek és Túlélési Útmutató az Optimális Vásárlásért 8 hónapja
- Nem lesz sztrájk a pécsi buszközlekedésben 8 hónapja
- Két órára leállt a munka a győri autóalkatrészgyártó üzemben 10 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?