kapubanner for mobile

Elmaradhat a megállapodás a termelők és a Magyar Cukor Zrt. között

E héten újabb egyeztetést kísérel meg a répatermelő vállalkozásokkal az osztrák Agrana-konszern tulajdonában lévő Magyar Cukor (MC) Zrt. a petőházi cukorgyár tervezett bezárásáról - tudta meg a Világgazdaság.

Eddig nem született megállapodás az üzem felszámolása után járó uniós szerkezetátalakítási támogatások felosztásáról. Feltehetőleg ez lesz az utolsó tárgyalás a felek között, de szakértők kevés esélyt látnak a kompromisszumra a jelentős véleménykülönbségek miatt. Nem csak az MC és a termelők között van vita, mivel maguk a gazdálkodók is megosztottak. Ha nem születik egyezség, Gráf József agrárminiszternek kell döntenie az ügyben.

Az MC tavaly novemberben jelentette be, hogy bezárja petőházi feldolgozóját, és tevékenységét egyetlen megmaradó egységébe, a kaposvári cukorgyárba koncentrálja. Ezzel egy időben a német Nordzucker érdekeltségébe tartozó Mátra Cukor Zrt. is úgy határozott, hogy két feldolgozója közül a szolnokit felszámolja, s ezután csak Szerencsen folytatja a termelést.

A döntést mindkét tulajdonos az uniós cukorreformmal indokolta, amely az úgynevezett cukorkvóták visszaadására kényszeríti a gyártókat. Brüsszel a termelés leépítéséért cserébe szerkezetátalakítási támogatásokat nyújt az érintetteknek.

A hazai cukoripar a csatlakozáskor még öt gyárat működtetett, de az angol-francia Eastern Sugar - szintén az uniós reformra hivatkozva - már 2006-ban bezárta kabai feldolgozóját. Így a mostani leépítésekkel az iparág két üzemre szűkül, számol be a Világgazdaság.


  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek