kapubanner for mobile

Elmondta a Bosch vezér, hány munkahely szűnik majd meg

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Rossz hírek érkeztek a Boschtól, ugyanis a Stuttgart melletti Gerlingenben székelő vállalat további létszámleépítéseket tervez. 2032 végéig világszerte több mint 12 ezer munkahely szűnhet meg a cégnél, amelyből csak Németországban körülbelül 7 ezer munkahely lesz érintett – számolt be a Bild alapján az Index.

Stefan Hartunk, a Bosch vezérigazgatója arról beszélt, hogy óvatosan optimista a 2025-ös évvel kapcsolatban, viszont nem fogja tudni elkerülni a cég a jövőbeni létszámleépítéseket. Ráadásul nem is kevés emberről van szó, hiszen az elkövetkező 6-7 évben 12 ezer munkahelyről beszélt világszerte, ebből 7 ezerről az anyaországban. Okokként az autóipar gyenge mutatóit, a Kínával való versenyt és a fogyasztói bizonytalanságot jelölte meg.

A Bosch-csoportnak 2024 végén világszerte 417 900 munkatársa volt, 11 500-zal kevesebb, mint egy évvel korábban. 

Index

  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek