Elvesztik "bújtatott" fizetéskiegészítésüket a képviselők
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA budapesti kórházak állami kézbe adása jelentősen csökkenti a fővárosi önkormányzat képviselőinek jövedelmét. Eddig ugyanis hallgatólagos megállapodás volt arról, hogy a fővárosi kórházak tulajdonosi felügyelőtanácsi (ft) tagságával járó havi 200-500 ezer forintos tiszteletdíjjal egészítik ki az önkormányzati képviselők 113 és 216 ezer forint között mozgó, valóban nem túl magas fizetését - olvasható a Népszabadságban.
A Népszabadság bekérte a fővárosi önkormányzattól a kórházak főigazgatóinak bérét is. Ez alapján a legtöbbet az egyesített Szent István és Szent László Kórház és Rendelőintézet ft-tagságáért lehetett kapni, mert ott a főigazgató havi bruttó bére 1,7 millió forint, tehát az oda delegált képviselők havi 170 ezer forintot kaptak. A vezetői bér a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézetben 1 millió 75 ezer, a Heim Pál Gyermekkórházban 900 ezer.
Népszabadság
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?