Elvetette a napi standolást a költségvetési bizottság
A parlament költségvetési bizottsága hétfőn egyhangúlag támogatta, hogy a napi helyett havi standolás legyen a vendéglátóhelyeken. A lakáscélú kölcsönökre vonatkozó állami kezességvállalásról szóló törvényjavaslatot a szocialista képviselők megszavazták, így mindkét javaslat parlamenti általános vitára alkalmas.
A korlátozó rendelkezéseket hatályon kívül helyező eredeti törvényjavaslatot Szatmáry Kristóf és Pelczné Gáll Ildikó fideszes képviselők nyújtották be. A költségvetési bizottság hétfői ülésére ehhez ötpárti módosítás érkezett, amelyet Szanyi Tibor és Újhelyi István (MSZP), Koszorús László (Fidesz), Latorcai János (KDNP), Kóka János (SZDSZ) és Herényi Károly (MDF) jegyzett. A bizottság vita nélkül, a Pénzügyminisztérium (PM) elutasító véleménye ellenére, egyhangúlag általános vitára bocsátotta a javaslatot.
A lakáscélú kölcsönökre vonatkozó állami készfizető kezességet tartalmazó, a pénzügyminiszter által benyújtott törvényjavaslat viszont már több mint egy órás vitát váltott ki.
A javaslat lényege, hogy az elmúlt év szeptember 30. után állását elvesztett, lakáshitelt felvevő állampolgár két évig csak havi 10 ezer forintot fizessen a banknak törlesztő részletként. Az állam akkor lesz készfizető kezes, ha a 10 ezer forintot sem tudja fizetni az adós. Ekkor helyette az állam átvállalja a törlesztést. Ugyanakkor a csökkentett törlesztő részlet miatt kieső kamatot és tőkerészleteket vagy a futamidő hosszabbításával, vagy pedig a későbbiekben magasabb törlesztő részletekkel kell pótolni.
A bizottság tagjai - mindkét az ellenzéki, mind a kormánypárti oldalon - a javaslat hiányosságaira hívták fel a figyelmet. A javaslat nem rendelkezik például arról, mi a helyzet, ha egy kényszervállalkozó nem tud fizetni, akkor neki is járna-e a kedvezmény. A tervezett jogszabály nem szól a lakáslízingről, de az olyan jelzáloghitelekről sem, amelyeknek a fedezete az adós lakása, de a pénzt másra költötte el.
Abban a kormánypárti és az ellenzéki képviselők is egyetértettek, hogy a törlesztő részletek nem fizetését kezelni kell. Az ellenzék ezt egy új törvényjavaslattal, míg a kormánypárt a benyújtott javaslat módosításával kívánta elérni.
Kék Mónika, a PM főosztályvezetője arról szólt, hogy a legrosszabb forgatókönyv szerint több tízezer hitelfelvevő kerülhet szorult helyzetbe. Az állam helytállása jövőre kezdődne el, és 2013-ig tartana, a jövő évi költségvetésben már lenne is rá külön keret. A bizottságban a 15 szocialista képviselő igen szavazott a benyújtott javaslatra, így az általános parlamenti vitára alkalmas.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
- Elhelyezkedési lehetőségek a turizmus-vendéglátás területén 4 éve
- Harminc százalékos áremelés lenne indokolt az iskolai menzákon 4 éve
- Adminisztrátor 4 éve
- Felmérés készült, ezek jelenleg a vendéglátósok legfőbb problémái 4 éve
- Parragh László: Az állam vállalja át a vendéglátóhelyek bérköltségének 80 százalékát! 5 éve
- Munkaidőkeretben hány órát ér a szabadság? 6 éve
- Kötelezhetnek-e állandó készenlétre munkaidőn kívül? 6 éve
- Jogosult lehet-e a párom a koronavírus miatt létrejött álláskeresési járadékra? 6 éve
- Dolgozhat-e biztonsági őr teljesen egyedül zárt objektumban? 6 éve
- Visszamenőleges bejelentésért megbüntethetnek-e? 7 éve
- Jó szezont zártak a balatoni vendéglátósok 7 éve

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?