kapubanner for mobile

Harminc százalékos áremelés lenne indokolt az iskolai menzákon

Már tavasszal 30 százalék körüli áremelés lett volna szükséges és indokolt az élelmiszer- és energiapiacon történt változások hatására. Ősztől egy iskolai ebéd teljes áron 800-900 forint lehet, így a szülőknek az eddigi 400-500 helyett legalább 100 forinttal többet kellene majd fizetniük a jelenlegi becslések szerint.

menza drágulás 2022-

Optimálisan 30 százalékos áremelést szeretnének a közétkeztetésben részt vevő cégek ősztől – írja a Világgazdaság a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége közlésére hivatkozva. Már zajlanak az őszi árakról szóló tárgyalások a bölcsődei, óvodai és iskolai menzákat finanszírozó önkormányzatok a közétkeztető cégek között.

Ősztől egy iskolai ebéd teljes áron 800-900 forint lehet, így a szülőknek az eddigi 400-500 helyett legalább 100 forinttal többet kellene majd fizetniük a jelenlegi becslések szerint.
Sáfár Ferenc, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége közösségi étkeztetési szekciójának vezetője szerint már február végére el olvadt az idei, jellemzően 6-12 százalékos áremelések hatása a közétkeztetési piacon, ahol már a múlt év végén 17 százalékos költségnövekedést érzékeltek a szereplők egy szakmai felmérés szerint.

Sáfár szerint már tavasszal 30 százalék körüli áremelés lett volna szükséges és indokolt az élelmiszer- és energiapiacon történt változások hatására, és az infláció is átlépte a 10 százalékos lélektani határt májusban.

ebéd menza drágulás

A drágulás együttes hatása jelentősen meghaladja a közétkeztetők által érvényesíteni kívánt áremelés mértékét. Ez optimálisan minimum 30 százalék lenne ősztől, de ennyit az önkormányzatok többsége nehezen vagy egyáltalán nem tud kigazdálkodni.

Egyelőre átlagosan 20 százalék körüli áremelés lehetősége körvonalazódik, az eddigiekhez hasonlóan nagy eltérésekkel, régiók­tól, önkormányzatoktól függően 15-30 százalék közötti szórással.

Fotó: unsplash.com

 

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés

A magyar cégek 43%-a romló gazdasági környezetre számít, miközben közel kétharmaduk már vizsgálja a mesterséges intelligencia alkalmazását –... Teljes cikk

AI-ban sereghajtók lettünk? A régió legalacsonyabb képzési aránya Magyarországé

A KPMG legújabb kutatása átfogó képet ad a közép- és kelet-európai régió – köztük Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia,... Teljes cikk

Így tanulnak idegen nyelvet a munkavállalók

Már emberarcú robottól is lehet nyelvet tanulni, ám sokan a személyesség, a közösség, a hús-vér nyelvtanár miatt választják a nyelviskolában... Teljes cikk