"Emancipáció": egyharmaddal kevesebbet keresnek a nők

A gyereket nevelő nők közel harmadával kevesebbet keresnek a férfiaknál és még mindig túl sok akadállyal kell szembesülniük pályafutásuk során - hívta fel a figyelmet hétfőn a nőnap alkalmából ismertetett jelentésében egy nemzetközi szakszervezet.

A mindennapi teherviselésben mutatkozó tartós egyenlőtlenség gátolhatja a nők karrierjét - hangsúlyozta a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (ITUC). A gyereket nevelő nők a férfiak keresetének átlag 68 százalékát kapják. A jelentés "minden téren cselekvésre szólít fel" - fogalmazott közleményében Diana Holland, az ITUC nőbizottságának elnöke.

A jelentésből kiderül: a gyereket nevelő nők a férfiaknál és a gyermektelen nőknél gyakrabban dolgoznak részmunkaidőben, ami arra utal, hogy nehéz összeegyeztetni a karriert és a családot.

A munkaadók sokszor szegnek törvényt azzal, hogy kevesebbet fizetnek a nőknek mint a férfiaknak, vagy éppen azzal, hogy nem hagynak nekik elég hosszú szülési szabadságot - részletezi a jelentés, amely arra is rávilágít: a gyereket nevelő nőktől az előléptetést is megtagadhatják, sőt törvénytelenül terhességi teszt elvégzését kérik tőlük, mielőtt felveszik őket.


Igazságtalanság, munkanélküliség



A legtöbb igazságtalanság a vidéki környezetben vagy a mezőgazdaságban dolgozó nőket érinti - figyelmeztetett a 155 ország 176 millió munkavállalóját képviselő ITUC jelentése, amely több mint 40 ország adatait összegezte.

Mindeközben az ENSZ becsléseiből kiderül: ha a nők a férfiakéval egyenlő keresethez jutnának, az Egyesült Államok bruttó hazai összterméke 9, az eurozónáé 13, japáné pedig 16 százalékkal lenne magasabb. A nők keresete azonban annak ellenére is elmarad a férfiakétól, hogy ők teljesítik a munka 66 százalékát és ők termelik az élelmiszerek 50 százalékát. A tulajdonjavaknak viszont csak egy százalékát birtokolják - hívta fel a figyelmet az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF.

Becslések szerint a gazdasági válság világszerte további 22 millió nőt foszt meg munkahelyétől, ezzel a nők körében 7,4 százalékra nő a munkanélküliség, szemben a férfiak körében mért 7 százaléknál.

  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Rég nem látott csúcson a brit munkanélküliség

Öt éve nem mért csúcsra emelkedett a munkanélküliségi ráta Nagy-Britanniában a tavalyi utolsó negyedévben. Teljes cikk

A fiatal felnőttek közel fele ritkán vagy soha nem tesz félre pénzt arra az esetre, ha nem tudna dolgozni

A háztulajdonosok több mint fele azt állítja, hogy félretesz pénzt arra az esetre, ha hirtelen munka nélkül maradna, a bérlők közt alacsonyabb ez az arány. Teljes cikk

A dolgozók háromnegyede úgy érzi, nem használja ki a képességeit

Egy friss felmérésben a válaszadók nagy része egyetért abban, hogy vezetők vagy nem veszik észre, hogy nem kapnak lehetőséget teljes potenciáljuk... Teljes cikk