Embertelen munkakörülmények között készülnek az Apple termékei
Veszélyes, egészségre ártalmas környezetben, embertelen munkakörülmények között dolgoztatják Kínában a világ legnagyobb és legsikeresebb vállalata, az Apple beszállítónak alkalmazottjait - írta csütörtöki számában a The New York Times.
A The New York Times szerint két évvel ezelőtt az Apple egy kelet-kínai beszállítójának 137 munkása szenvedett el sérüléseket, miután azt az utasítást kapták, hogy egy mérgező vegyi anyaggal tisztítsák az iPhone-ok képernyőit.
Tavaly hét hónap alatt két robbanás is történt kínai iPad-gyárakban, köztük a májusi csengtui balesetnek négy halálos áldozata volt. Az Apple-t előre figyelmeztették, hogy a csengtui üzemrészleg balesetveszélyes. A lap szerint az Apple mellett más elektronikai óriások beszállítói is aggasztó körülmények között dolgoztatják alkalmazottjaikat. Az érintettek között van a Dell, a Hewlett-Packard, az IBM, a Lenovo, a Motorola, a Nokia, a Sony, a Toshiba és mások.
Az Apple beszállítóit egy magatartási kódex elfogadására kötelezi, amely rögzíti egyebek mellett a foglalkoztatás alapszabályait, a munkavédelmi előírásokat és egyéb kérdéseket. Mégis, az előírások éves felülvizsgálatai során kiderült, hogy a beszállítók több mint a fele 2007 óta a kódex legalább egy pontját megsérti, néha a törvényt is megszegi. Az alvállalkozók a legtöbb esetben munkafeltételekre vonatkozó előírásokat sértették meg.
"Tudomásunk volt róla, hogy több gyárban már négy éve munkaügyi visszaéléseket követnek el, de a termelés továbbra is folyik bennük" - nyilatkozta a lapnak név nélkül az Apple egyik volt vezetője. "Hogy miért? Azért, mert a rendszer nekünk dolgozik. A beszállítók már holnap mindent megváltoztatnának, ha az Apple azt mondaná nekik, hogy nincs más választásuk."
"Ha az iPhone-ok fele meghibásodna, gondolja, hogy az Apple azt négy éven át annyiban hagyná?" - tette fel a költői kérdést a névtelenül nyilatkozó volt bennfentes. Az Apple nem kívánta kommentálni a The New York Times írását. A lap egy nappal az után publikálta beszámolóját, hogy az Apple szerdán közölte: történetének legjobb negyedévét zárta. Az iPhone- és az iPad-eladások megduplázódtak; az előbbiből 37, az utóbbiból pedig 15,5 millió darabot adtak el. Az Apple az elmúlt három hónap alatt 46,3 milliárd dolláros forgalmat bonyolított le, amiből a nyereség 13,06 milliárd dollár, ami szintén a kétszerese a korábbi adatnak.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Betanított munkás 4 hónapja
- „Nettó 297 ezerből nem lehet megélni” – drámai munkaerőhiányra figyelmeztet a szakszervezet 5 hónapja
- Felpörgeti a toborzást a CATL Debrecenben – duplájára nőhet a dolgozói létszám 6 hónapja
- Álmunkahelyekre járnak a kínai fiatalok, hogy úgy tűnjön, dolgoznak 8 hónapja
- Bérvita miatt álltak sorfalat a kínai munkások a szegedi BYD-gyár kapujánál 9 hónapja
- NAV: a fagylaltozóban dolgozó nem lehet turisztikai idénymunkás 9 hónapja
- Ennyiért sem kell a munka? Csak a 60 felettiek mennek ki a földekre 11 hónapja
- Elhunyt a "vasutas", aki országos sztrájkokkal írta be nevét a történelembe 11 hónapja
- Orbán Viktor szerint milliószám jönnek majd az ukrán munkások 12 hónapja
- Munkagéppel állt bosszút a zalai segédmunkás 1 éve
- Díjazza a kormány azokat a gyermekvédelemben dolgozókat, akik szebbé tudják tenni a munkahelyüket 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?