Emelkedett a munkaerőköltség az EU-ban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEmelkedett a harmadik negyedévben az egy órára jutó munkaerőköltség mind az euróövezetben, mind az Európai Unióban - közölte hétfőn az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Az idei harmadik negyedévben 2011 hasonló időszakához képest a 17 tagú euróövezetben 2,0 százalékkal, a 27 tagú EU-ban pedig 1,9 százalékkal emelkedett az egy órára jutó munkaerőköltség.
A második negyedévben az euróövezetben is és az EU-ban is 1,9 százalékkal emelkedett éves összevetésben az egy órára jutó munkaerőköltség, amely bérekből és fizetésekből, valamint nem bér jellegű juttatásokból áll.
Az egy órára jutó munkaerőköltség csak Szlovéniában csökkent a harmadik negyedévben az előző évihez képest, 0,8 százalékkal. A legkisebb növekedést Cipruson és Hollandiában volt, 0,5 százalék, a legmagasabb pedig Észtországban és Romániában, 7,6, illetve 7,2 százalék.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?