kapubanner for mobile

Emmi: a kormány béremeléssel, ösztöndíjakkal segíti az ápolói létszám növekedését

A kormány azt ígéri, az érintett szakdolgozók alapbére 2022-ig 72 százalékkal növekedik.

A kormány béremeléssel, ösztöndíjakkal segíti az ápolói létszám növekedését - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön. A közleményben azt írták: a nemzeti kormány 2010 óta pótolja az egészségügytől korábban elvett pénzeket, megbecsüli az egészségügyi dolgozókat, gondoskodik az ápolók, orvosok utánpótlásáról, emeli a bérüket és mindent megtesz azért, hogy ismét vonzóvá tegye az egészségügyi pályát a fiatalok számára.

Úgy fogalmaztak, a "Gyurcsány-korszakban az összeomlás szélére juttatták az egészségügyet, több ezer dolgozót tettek utcára, üldöztek el az országból, továbbá nem gondoskodtak a dolgozók utánpótlásáról, sőt bezárták a szakképző iskolákat, mindezzel kiszámíthatatlanná tették az egészségügyi életpályát". Hozzátették: jelenleg Magyarországon 10 ezer lakosra megközelítőleg 70 ápoló jut. "A KSH 2018. évi egészségügyi statisztikai évkönyvének adatai alapján a betöltött szakdolgozói állások száma 101 331,32 volt, míg a betöltetlen állások száma pedig 3 671,01", ami a tervezett állásokhoz képest körülbelül 3,6 százalékos hiányt jelent.

A kormány az ápolói létszám növelése érdekében számos intézkedést vezetett be, köztük ösztöndíjrendszereket, lakhatási támogatásokat és béremelési programot, melyek pozitív hatásai egyre nagyobb mértékben éreztetik hatásukat - írták. Kiemelték: az átfogó, 2022-ig megvalósuló béremelésre lépcsőzetesen, évente több ütemben kerül sor, ennek köszönhetően az érintett szakdolgozók alapbére 2022-ig 72 százalékkal növekedik. Az "Ápoló leszek" program keretében négymilliárd forintból az év végéig 3200 egészségügyi hivatást választó tanuló részesülhet ösztöndíjban, a nővérszállók építésére és felújítására pedig 16 helyszínen 8,8 milliárd forintot fordít a kormány - áll az Emmi közleményében.

MTI
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk

Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk

A NAV a rendelkezésre álló online adatokat is betölti az egyéni vállalkozók szja-bevallásába

Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk