Energiahatékonysági pályázat kkv-k számára
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz MVM Partner Zrt., az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. energiakereskedő cége energiahatékonysági pályázatot hirdet hazai mikro-, kis- és középvállalatok számára - jelentették be kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Bally Attila, az MVM Partner vezérigazgatója elmondta: a pályázattal azokat a vállalkozásokat kívánják díjazni, amelyek működésük során következetesen törekednek a tudatos energiagazdálkodásra, és ebben a tekintetben példaképként állíthatók más cégek számára. A pályázóknak be kell mutatniuk eddigi energiatudatos intézkedéseiket, beruházásaikat és azok eredményeit.
Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter, a pályázat fővédnöke kiemelte, hogy a csökkenő energiafelhasználás csökkenő importot és ezen keresztül csökkenő energiafüggőséget jelent Magyarország számára. Éppen ezért a kormány energiapolitikáját meghatározza az energiahatékonyságra való törekvés és az energiatudatos szemlélet elterjesztése.
Hozzátette, hogy az energiahatékonyság gazdasági haszna nyilvánvaló, de emellett kiemelendő a környezet megvédésében jelentkező haszon is. A miniszter kifejtette, hogy az energiahatékonysági célok megvalósításához nagymértékben hozzá tud járulni az is, ha nemcsak a lakossági, hanem az ipari és gazdasági szereplők energiahatékonysága is javul.
Bally Attila elmondta, hogy a beérkező pályamunkákat a cégek mérete szerint három kategóriában bírálja el és díjazza a szakmai zsűri. A díjakat 2014 májusában adják át egy konferencián, amelyen bemutatják a nyertes pályaműveket. Pályázni az energiatudatosság.mvmp.hu oldalon lehet.
Baji Csaba, az MVM Magyar Villamos Művek elnök-vezérigazgatója kifejtette, hogy az MVM csoport az elmúlt három évben jelentős fejlődésen esett át, és további jelentős fejlődés elé néz. Árbevétele 2010-ben 550 milliárd forint volt, 2014-ben pedig meg fogja haladni az 1300 milliárd forintot. Ezzel Magyarországon a 4., a régióban pedig a 20. legnagyobb vállalatcsoport lesz.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?