Ennyit keresnek a rektorok és a kancellárok az állami egyetemeken
Ausztráliában akár havi 30 millió forintot is kaphat egy egyetemi vezető - írja a Magyar Nemzet.
Bruttó 1,3 millió és 2,7 millió forint között keresnek havonta az állami felsőoktatási intézmények rektorai, a kancellárok havi keresete pedig 1,1 és 2,6 millió között mozog - tudta meg a Magyar Nemzet. A lap szerint a 27 állami felsőoktatási intézmény közül tíz olyan van, ahol a rektor és a kancellár is legalább bruttó kétmillió forintot keres. 2,7 millió forintos bérével a legjobban fizetett rektor az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) élén álló Borhy László és a Debreceni Egyetemet (DE) irányító Szilvássy Zoltán - tudta meg a Magyar Nemzet az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól (ITM). A lista utolsó helyén Szilágyiné Szinger Ibolya, az Eötvös József Főiskola (EJF) rektora áll 1,36 millió forintos fizetésével.
A kancellárok - akik az egyetemek gazdasági irányításáért felelősek - bére körülbelül akkora, mint a rektoroké, 1,1 és 2,6 millió forint között mozog. A cikk megjegyzi, hogy a felsőoktatási vezetők fizetését 2010-ben központilag visszavették, előtte ugyanis a Károly Róbert Főiskola vezetője 4,1, a Szent István Egyetemé pedig bruttó 4,7 milliót vihetett haza. Az Egyesült Királyság hasonló létszámú egyetemein négyszer annyi pénzt kapnak a felső vezetők, mint a magyarok. A lap tíz brit egyetemet vizsgált meg, melyeknek vezetői havi 11 és 14 millió forint közötti fizetést kapnak. Ausztráliában, Sydney és Melbourne egyetemein még ennél is magasabbak a bérek, havi 30 millió forint az egyetemi vezetői alapbér.
Magyar Nemzet

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?