Érik az újabb ferihegyi sztrájk
Nő a feszültség a reptéren, miután a Hochtief-Budapest Airport egyoldalúan véget vetett az egyeztetéseknek, és bevezette "megszorító csomagját". A CELEBI földi kiszolgáló cégnél elbocsátották a LESZ "listavezetőjét", három héttel az üzemi tanács választás előtt. A két szakszervezet a tiltakozás széles arzenáljával fog élni, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
A közelmúltban bejelentett intézkedések nyomán több száz dolgozó bére fog jelentősen csökkenni. A LESZ úgy véli, a bejelentett 3+2 százalékos bérfejlesztéssel az a baj, hogy nem ellentételezi az elvett műszakpótlékokat, és hogy a második felét olyan feltételekhez kötötték, amely bizonyosan nem fog teljesülni. A Ferihegyi Repülőtérnek a legszebb békeidőkben sem sikerült teljesítenie azt az utasszámot, amihez a +2 százalékot kötötte a menedzsment.
Az érdekvédők úgy vélik, hogy a Hochtief-BA "ajánlata" nyílt zsarolás is. A béremelés második felének kifizetése feltételéül szabta, hogy semmilyen "rendkívüli belső eseményre" nem kerül sor a reptéren, egyértelműen a sztrájkra utalva ezzel. Jogi nonszensz vagy újabb, a sorok közé bújtatott trükközés az a munkaadói megfogalmazás, hogy az év végén "felülvizsgálják" a 3 százalékos béremelést. Az alapbéreket ugyanis a munkaszerződés rögzíti, így az csak a munkavállaló hozzájárulásával módosítható - vallják a szakszervezetek.
A Hochtief-BA közleményében a török tulajdonú földi kiszolgáló céggel, a CELEBI GH Kft-vel példálózik. Ez utóbbi vállalatnál hamarosan üzemi tanács (ÜT) választást tartanak. A LESZ ezen annak ellenére részt vesz, hogy újabb képviselőjét, egyben ÜT tagjelöltjét mondvacsinált okokkal eltávolították a cégtől. Felmondását egy nappal azután kapta kézhez, hogy a munkaadó számára kiderült, elfogadta a LESZ jelöltségét. Ő már a negyedik LESZ-es tisztségviselő, akinek az elmúlt egy évben felmondtak a cégnél. A gyakorlat más szakszervezeteket is érint. Összesen közel tíz érdekképviselő és több tucat szakszervezeti tag került lapátra az elmúlt időszakban - arányaiban sokkal többen, mint azok a dolgozók, akik nem tagjai a LESZ-nek vagy másik szakszervezetnek - állítják a szakszervezet tagjai.
A LESZ és az RDSZSZ figyelmezteti mindkét céget, nem csak a bíróság előtt fog elégtételt venni a jogtalan sérelmekért, de a tiltakozás és érdekérvényesítés valamennyi eszközével élni fog, ha nem tapasztal azonnali, határozott irányváltást a munkaadói lépésekben - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóanyagban.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Háromszáz új, kifejezetten magas képzettséget igénylő munkahelyet teremt Szegeden a német Rheinmetall beruházása, amely ahhoz is hozzájárul, hogy... Teljes cikk
Négyszáz új, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve Budapesten hozza létre legnagyobb európai uniós és egyben az első térségbeli... Teljes cikk
Több lépcsőben emelkedik az alanyi adómentesség éves bevételi korlátja. A jelenlegi 18 millió forintos felső határ 2026-ban 20 millió, 2027-ben 22... Teljes cikk
- Ötszáznál több munkahelyet szüntet meg szomszédunkban a Bosch 1 hónapja
- Sztrájk és káosz a világ leghíresebb múzeumában 1 hónapja
- Egyre jobban félnek a dolgozók , hogy a mesterséges intelligencia elveszi a munkájukat 1 hónapja
- Hullámvölgyben az autóipar: több száz munkahelyet számolnak fel 2 hónapja
- Felmérés: 10 vállalatból 3 tervezi, hogy jövőre AI-jal helyettesíti dolgozóit 2 hónapja
- Több mint ezer dolgozót elküldött, de 133 milliárdos támogatást kap a Samsung 2 hónapja
- Rég nem látott leépítési hullámot mértek az Egyesült Államokban 2 hónapja
- Munkaerősokk: ezektől a cégektől küldenek el ezreket az AI miatt 3 hónapja
- Tömeges leépítés a Nestlénél: 16 ezer munkahely szűnik meg 3 hónapja
- Outplacement, elbocsátás - divatba jön újra, vagy sosem tűnt el? 3 hónapja
- "Ez már modern rabszolgaság" - általános sztrájk a 13 órás munkanap ellen 4 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa