Erőműépítésről tartanak népszavazást Szabolcsban
Egy húszmilliárd forint értékű, biomassza-tüzelésű villamos erőmű építéséről tartanak népszavazást szeptember 28-án Cégénydányádon - közölte Kormos Gyula, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település polgármestere.
Hozzátette: nincs szó arról, hogy a Fehérgyarmathoz közeli település hétszáz lakosa ellenezné a beruházást, inkább elővigyázatosságból írták ki a népszavazást, nehogy később akár egyetlen ellenvélemény is megzavarja vagy időlegesen hátráltassa a létesítmény építését.
A polgármester elmondta, hogy a beruházó egy banki konzorcium, amely egyelőre nem kívánja nyilvánosságra hozni a nevét.
Az erőmű tervezése és létesítésének engedélyeztetése az eredményes népszavazás után kezdődne meg, s 2010 végétől már villamos energiát termelne az üzem.
Kormos Gyula tájékoztatása szerint az erőművet biomasszával, lágyszárú növények maradványaival, illetve telepített energiafűvel és cukorcirokkal fűtenék. Így felhasználnák a gabonafélék szalmáját, a kukorica és napraforgó szárát, kóróját, valamint 30-40 kilométeres körzetben, több ezer hektár földön telepítenének a gazdák bevonásával úgynevezett energiaültetvényeket.
"A számítások szerint a környéken élő, beszállítói feladatot kapó gazdálkodóknak évente egymilliárd forintot meghaladó lenne az árbevétele a létesülő erőműtől" - emelte ki a helyhatósági tisztségviselő.
Hozzáfűzte, hogy az erőmű nyolcvan alkalmazottat foglalkoztatna, elsősorban a helyiek, illetve a térség lakói közül, valamint támogatnák a műszaki szakemberek, a mérnökök letelepedését is a településen. Megjegyezte, hogy Cégénydányádon jelenleg 38 százalékos a munkanélküliség, s a szatmári térségben jelenleg alig akad üres álláshely.
A polgármester azt is hangsúlyozta, hogy a kis község önkormányzata évi 60-80 millió forint összegű helyi adóval egészíthetné ki a mostani, 260 millió forint összegű költségvetését.
"A pluszbevétel azt jelentené, hogy fellendülhetne a település fejlesztése, hiszen ezt az összeget kizárólag beruházásokra fordítanánk és a saját forrást jelentené európai uniós pályázati támogatások elnyeréséhez - mondta Kormos Gyula.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Bővíti munkavállalói létszámát a közelmúltban megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolásokat világszerte gyártó... Teljes cikk
Az új vezérigazgató érkezése után újabb költségcsökkentési hullám indul a Disney-nél: akár ezer dolgozótól is megválhat a médiavállalat,... Teljes cikk
A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk
- Karrierstart a fővárosban: több száz álláshely nyílik a Budapest Állásbörzén 8 hónapja
- Elég a méltatlan nyugdíjakból – országos népszavazás jöhet 10 hónapja
- Dönthetnek a magyarok, legyen-e még egy munkaszüneti nap 11 hónapja
- Elbukott a munkajogi népszavazás Olaszországban 12 hónapja
- Lesz még egy munkaszüneti nap? Népszavazás jöhet december 24-ről 13 hónapja
- Oktatás, egészségügy, nyugdíjasok - ezekről kérdezné meg a közvéleményt a Tisza Párt 1 éve
- Népszavazás dönthet róla, hogy munkaszüneti nap legyen-e december 24. 1 éve
- A villamosipari szaktudás a jövő biznisze 3 éve
- Havi 50 ezres rezsitámogatást kapnak a Tatabánya Erőmű dolgozói 3 éve
- Programozó 4 éve
- Ügyintéző 4 éve

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?