Esélyegyenlőségi Tervet fogadott el a Magyar Telekom
A Magyar Telekom Nyrt. és a munkavállalói érdekképviseletek által elfogadott Kétéves Esélyegyenlőségi Terv a munkavállalók számára elősegíti az egyenlő esélyek megvalósulását, valamint erősíti az esélyegyenlőség iránti elkötelezettséget - olvasható sajtóközleményükben.
A munkavállalói érdekképviseletekkel közösen kidolgozott dokumentumot a Magyar Telekom részéről Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató és Somorjai Éva humán erőforrás vezérigazgató-helyettes, a munkavállalói érdekképviseletek részéről Varju György, a Központi Üzemi Tanács elnöke, Bujdosó Attila, a Távközlési Szakszervezet elnöke és Bontovics Krisztián, a T-Net szakszervezet elnöke írta alá.
Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató az aláírást követően elmondta: "A Magyar Telekom a versenyszféra azon kevés szereplője közé tartozik, aki számára nem csak papíron fontos az egyenlő esélyeket biztosító munkáltatói környezet kialakítása, hanem konkrét lépéseket is tesz annak érdekében, hogy ezt a valóságban is biztosítani tudja munkatársai számára. Az Esélyegyenlőségi Terv és az abban foglalt intézkedések is ezt a célt szolgálják."
Somorjai Éva, a Magyar Telekom humán erőforrás vezérigazgató-helyettese elmondta: "Rendkívül fontosnak tartom az Esélyegyenlőségi Tervbe foglalt intézkedések mellett, az abban rejlő üzenetet is. Hiszünk abban, hogy ezzel jó példát mutathatunk más vállalatok számára is, és egyre többen ismerik majd fel, hogy csak a felelős gondolkodás szolgálhatja a fenntartható fejlődést. Reméljük, hogy ezen felismerés alapján egyre többen csatlakoznak majd az ilyen kezdeményezésekhez."
Az Esélyegyenlőségi Tervben a felek az alábbi célcsoportokat határozták meg: nők; családos munkavállalók (ezen belül különösen a három vagy több 18 év alatti gyermeket nevelő munkavállalók, gyermeküket egyedül nevelő munkavállalók, vagy fogyatékos gyermeket nevelő vagy tartósan beteg hozzátartozót ápoló munkatársak); gyermekgondozási távolléten levő munkatársak; megváltozott munkaképességű vagy fogyatékkal élő munkatársak.
A nők esetében a vállalaton belüli szakmai karriert, az előrejutást elősegítő intézkedéseket tervez a cég, a családosok esetében elsősorban a család és munkahely egyensúlyát biztosító programokon, intézkedéseken lesz a hangsúly, a gyermekgondozási távolléten levő munkatársak esetében a folyamatos kapcsolattartás, a képzési és visszatérési lehetőségek fejlesztése, a megváltozott munkaképességű, vagy fogyatékkal élő munkatársak esetében pedig a foglalkoztatási helyzet fejlesztése lesz a középpontban.
A munkavállalói érdekképviseletek támogatásukról biztosították az esélyegyenlőségi kezdeményezéseket, és aktív közreműködésüket ajánlották fel a tervezett intézkedések megvalósításában.
A Magyar Telekom felelős munkáltatói törekvéseit már korábban is több elismeréssel jutalmazták, legutóbb 2010 novemberében a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége által alapított HR Oscar díjjal. A vállalat ez év márciusában elnyerte az Év HR csapatának járó Aranyhíd díjat. A Családbarát Munkahely 2008 díj után a Magyar Telekom tavaly elnyerte a hazai Legjobb Munkahely címet munkatársai véleménye alapján, idén nyáron pedig a közép- és kelet-európai Legjobb Munkahely címet. A Magyar Telekom birtokosa az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) által adományozott Egészséges Munkahely 2009 díjnak is.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
A közép- és kelet-európai régió 500 legnagyobb vállalata listáját a 2024-es adatok szerint továbbra is a lengyel Orlen olajcég vezeti, a második... Teljes cikk
A Mercedes-Benz több tízmilliárd forint értékű beruházással létrehozza az első magyarországi kutatás-fejlesztési központját, amelynek a nyomán... Teljes cikk
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású sütőüzemét építi fel a Ceres Sütőipari Zrt. 24 milliárd forintos beruházással a Tatai Ipari Parkban -... Teljes cikk
- Európa-bajnok lett Magyarország kínai beruházásokban 2 hónapja
- Alig alszanak, mégis bírniuk kell: riasztó adatok a magyar dolgozók egészségéről 2 hónapja
- Orbán Viktornak üzentek a szociális dolgozók 2 hónapja
- Már kiváltott munkaköröket az AI - nem lehet kérdés, ad-e átképzést a cég 2 hónapja
- Ha a mesterséges intelligencia elveszi a munkád, ingyenes képzés járhat helyette 2 hónapja
- Így reagál a reálgazdaság problémáira a magyar munkaerőpiac 2 hónapja
- Egyedül is talpon: így boldogulnak az egyszülős családok Magyarországon 3 hónapja
- Így változnak a magyar fizetések: mire számíthatunk 2025-ben? 3 hónapja
- Itt a lista, ezek a kritikus tulajdonságok HR vezetőként 3 hónapja
- Vezetőváltás a Magyar Fejlesztési Bank élén 3 hónapja
- A fogyatékkal élő fekete nők az önfoglalkoztatás felé fordulnak 3 hónapja
Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?