kapubanner for mobile

Februárban 70 százalékkal több munkavállalót kölcsönöznek a Work Force-tól, mint egy évvel korábban

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A cég létszámának növekedésében nagy szerepe volt a harmadik országbeli toborzás felfutásának is.

A Work Force februárban csaknem 3000 munkavállalót kölcsönöznek, ami 70 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest - közölte a munkaerő-kölcsönzéssel és munkaerő- közvetítéssel foglalkozó vállalat.

Ugyanakkor jelezték, kettősség jellemzi a munkaerő-kölcsönzés iránti növekvő keresletet. A közlemény szerint egyik oldalról a gazdaság technikai recesszióban van, a Work Force HR szolgáltató saját ügyfélkörében is tapasztalt elbocsátásokat. Azonban vannak ágazatok, ahol alig van jele lassulásnak, hiszen olyan terméket vagy szolgáltatást állítanak elő, amire változatlanul nagy a kereslet. Példaként az e-mobilitást és az élelmiszeripart említették. Emellett sokan azért használják a munkaerő-kölcsönzést, mert bizonytalanok a létszámterveket illetően, és ilyen esetben nagy hozzáadott értéket jelent az a fajta rugalmasság, amivel egy HR szolgáltató a nyitott pozíciókat be tudja tölteni.

A közlemény idézte Czellecz Zoltánt, a vállalat cégvezetőjét, aki elmondta ha egy cégnek nincs más választása, mint elengedni 100 munkavállalót, akkor egy munkaerő-kölcsönzőnek megvan az a képessége, hogy saját ügyfélkörén belül az elbocsátott alkalmazottakat egy másik vállalathoz kölcsönözze ki, ezzel segítve mindkét fél helyzetét. Rámutattak, hogy a harmadik országbeli toborzás felfutásának is nagy szerepe volt a cég létszámának növekedésében.

A minősített munkaerő-kölcsönzői státusz elnyerésével egyszerűsített és gyorsított eljárásban tudnak harmadik országbeli munkaerőt kölcsönözni, így 2022 második felében nagyot nőtt a Magyarországon munkát vállaló külföldiek száma. A teljes kölcsönzötti létszám nagy része azonban még mindig hazai munkavállaló: a teljes állomány 61 százaléka magyar, 39 százaléka külföldi állampolgár. 

 

MTI

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek