kapubanner for mobile

Felfüggesztette a kormány a felnőttképzést és a START-kártya kedvezményt is

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár a sajtóban megjelent információk szerint arra utasította a megyei munkaügyi központokat, hogy függesszék fel az eddig betervezett felnőttképzési tanfolyamokat és leállította a START-kártyákhoz és a felnőttképzésekhez kapcsolódó tb-járulékkedvezmények kifizetését. Az ellenzék értetlenül áll a döntés előtt.

A hirszerzo.hu írt arról: leállította a tervezett felnőttképzéseket és felfüggesztette a hátrányos helyzetű munkaerő-piaci csoportok foglalkoztatását ösztönző uniós programokat a munkaügyi központokban Czomba Sándor. Több forrásból szerzett információi szerint az államtitkár arra utasította a megyei munkaügyi központokat, hogy képzési támogatásról szóló szerződést ne kössenek, s függesszék fel az uniós forrásból finanszírozott TÁMOP foglalkoztatást ösztönző támogatásait is. Ez lényegében azoknak a járulékkedvezményeknek a felfüggesztését jelenti, amit eddig azok a munkáltatók kaphattak, akik hátrányos helyzetű álláskeresőt vettek fel - olvasható a honlapon.

"Ez teljes mértékben ellentmond az államtitkár eddigi foglalkoztatáspolitikai megszólalásainak" - írja Kaufer Virág LMP-s képviselő az MTI-hez szerdán eljuttatott nyílt levelében. "Értetlenül állok az intézkedése előtt, mert így azok a tanfolyamok sem indulhatnak el, ahol már a kezdés időpontjáról értesítették a résztvevőket. Tudomásom szerint a képzéseknek körülbelül egynegyedét már elindították a munkaügyi központok" - tette hozzá a képviselő, aki szerint az intézkedés a munkaügyi központok szolgáltatásainak minőségét és megbízhatóságát is veszélyezteti, hiszen az érintettek január óta számítanak a képzésekre.

Kaufer Virág sajtóhírekre hivatkozva kitért arra: az intézkedés érinti az 55 évnél idősebbeket, a pályakezdőket, a kismamákat, és azokat, akik nyolc hónapon belül vesztették el a munkájukat. A munkáltatókat korábban arról tájékoztatták, hogy május elejétől e munkavállalói csoportokra magasabb összegű támogatást igényelhetnek a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretéből. A munkáltatók kérelmei ennek megfelelően beérkeztek, sőt most is érkeznek, de ezeket el kell utasítani, ami a munkahelyteremtést gátolja.

Az LMP képviselője ennek kapcsán azt kérdezi, hogyan lesz így háromszázezer új adózó munkahely 2014-re, s mi lesz azokkal az emberekkel, akik a munkaügyi központ szolgáltatásai nélkül nem jutnak munkához.

Kiemelte: az LMP többször hangoztatta, hogy a munkaerő-kínálat bővítése önmagában nem teremt munkahelyeket, az aktív állami szerepvállalás elengedhetetlenül fontos annak érdekében, hogy a nyílt munkaerőpiacon munkavállaló és munkáltató egymásra találjon. Ezért Kaufer Virág azt kéri, hogy az államtitkár "vonja vissza az újabb megszorítást".

MSZP: azonnal bírálja felül a kormány a fefüggesztést

Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy azonnali hatállyal bírálja felül a felnőttképzések állami támogatásainak felfüggesztését, mert ez az intézkedés hosszú távon 25-30 ezer ember egzisztenciáját veszélyezteti - jelentette ki az ellenzéki párt szóvivője szerdán Budapesten.

Török Zsolt szocialista politikus szerint, ha a hír igaz, akkor "a kormány ostoba", ezzel a döntéssel ugyanis súlyos károkat okoz 200 munkaadói szervezetnek és közel ezer munkaadónak, akik START-kártyával foglalkoztatnak munkavállalókat, valamint 25-30 ezer ember egzisztenciáját veszélyezteti. Török Zsolt arra is felhívta a kormány figyelmét, hogy ez az intézkedés törvénytelen módon rúgja fel a munkaadókkal kötött szerződéseket, hiszen a cégek a korábban ismert feltételek alapján vettek fel munkavállalói szempontból hátrányos helyzetű embereket (pályakezdőket, 50 év felettieket, vagy GYES-ről és GYED-ről visszatérőket.)

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek