Felgyorsult a születésszám csökkenése Magyarországon
Az előzetes adatok szerint 2011 első négy hónapjában 27 560 gyermek született, 11,1 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 45 515 volt, ami 3,1 százalékos emelkedést jelent a 2010. január-áprilisi időszakhoz képest - adja hírül a KSH nyomán a Magyar Nemzet.
Az előzetes adatok szerint 2011 első négy hónapjában felgyorsult a születésszám csökkenése. A január--–februári 7,8 százalékos csökkenést követően márciusban és áprilisban 14,3 százalékkal kevesebb gyermek jött világra, mint egy évvel korábban. A születésszám összességében 11,1 százalékkal csökkent, ez 3434-gyel kevesebb újszülöttet jelentett az előző év azonos időszakához képest. A halálozások száma az év első három hónapjában magasabb volt az előző évinél, áprilisban viszont enyhe csökkenés mutatkozott az egy évvel korábbihoz képest. Összességében a halálozások száma 3,1 százalékkal emelkedett, ami a 2010. január--–áprilishoz viszonyított 1374-gyel több halálozásból adódott.
A születésszám jelentős csökkenése és a halálozások emelkedő irányzata következtében a természetes fogyás üteme növekedett, és a 2010. január-–áprilisi 13 147-tel szemben 2011 első négy hónapjában 17 955 főt tett ki. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen valamivel kisebb mértékben, mintegy 14 ezer fővel csökkent. Eszerint a népesség lélekszáma 2011. április végén 9 millió 972 ezer fő volt.
Magyar Nemzet/KSH
A születésszám jelentős csökkenése és a halálozások emelkedő irányzata következtében a természetes fogyás üteme növekedett, és a 2010. január-–áprilisi 13 147-tel szemben 2011 első négy hónapjában 17 955 főt tett ki. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen valamivel kisebb mértékben, mintegy 14 ezer fővel csökkent. Eszerint a népesség lélekszáma 2011. április végén 9 millió 972 ezer fő volt.
Magyar Nemzet/KSH
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
