Félmillió munkahelyet hoznak létre Sanghajban
A szolgáltatói szektor fejlesztésével az idén 500 ezer új munkahelyet kívánnak létrehozni Sanghajban, az ország gazdasági fővárosában - közölte a sanghaji városvezetés pénteken.
Az új munkahelyek között százezret a földművesekből lett munkásoknak ajánlanak fel - mondta Csen Csi-vej (Chen Qiwei) városi szóvivő.
A félmillió munkahelyet negyedéves elosztásban kívánják meghirdetni, ez azt jelenti, hogy március végéig közel 150 ezer új pozíció lesz elérhető. Az elhúzódó gazdasági válság Sanghajra is rendkívüli terhet rótt, a városi munkaerőpiacon az idén kilencezerrel több, azaz 158 ezer lesz a pályakezdő.
Az új munkahelyeken kívül 210 ezer idős városlakó közösségi, vagy otthoni gondozását tervezik, a megélhetéssel nem rendelkező 126 ezer idős embernek pedig járadékot fognak folyósítani. A sanghaji szociális otthonokat tízezer férőhellyel bővítik, valamint 50 nappali ellátó központot és 100 közösségi étkezdét hoznak létre.
Mintegy 100 ezer vándormunkásnak tanítanak szakmát, a Sanghaj környékén élő vidéki lakosok 98 százaléka csatlakozhat a város nyugdíjprogramjához.
A munkahelyteremtés és a szolgáltatások fejlesztése mellett a sanghaji kormányzat a szintén munkahelyteremtő új vállalkozások elindulását is támogatja, ugyanis a több mint 20 millió lakossal rendelkező gazdasági központban a regisztrált munkanélküliek arányát 4,5 százalék alatt szeretnénk tartani.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?