Félmillió vendégmunkást fogad be Japán
Japán kormánya úgy döntött, a feszítő munkaerőhiány miatt rengeteg új vendégmunkást fogad be 2025-ig. Abe Shinzo miniszterelnök szerint hamarosan kidolgoznak egy keretrendszert, biztosítandó, hogy olyan külföldi dolgozók jöhessenek az országba, akiknek a szaktudására leginkább szükség van.
A koncepció részletei a június közepén várható új gazdaságpolitikai koncepcióban jelennek majd meg, amit várhatóan ősszel fogad el a parlament. Azt már most lehet tudni, hogy a vendégmunkára jelentkezőknek meg kell felelniük olyan képesítéssel, munkatapasztalattal kell rendelkezniük, amiből jelenleg a kelleténél kevesebb van Japánban. A munkaerőhiány leginkább az építőipart, az ápolást, a mezőgazdaságot és a hajógyártást sújtja- írja az ABS-CBN-re hivatkozva az Index.
A külföldi dolgozók tervek szerint maximum 5 évig maradhatnának, de azok, akik ezután átmennek egy nyelvi teszten és részt vesznek egy számukra kidolgozott programban, maradhatnak további 5 évet. A családjukat viszont nem vihetik magukkal. A cégeket, akik vendégmunkásokat vesznek fel, arra kötelezi a kormány, hogy segítsenek az illetőnek lakhatást találni és nyelvórákra járni, de a kisebb cégeket ebben támogat majd egy külön erre a célra létrehozott kormányzati szerv.
A korábban nagyon szigorú bevándorláspolitikájáról ismert Japán az utóbbi években már kénytelen volt lazítani ezzel kapcsolatos szabályain, mivel a társadalom rohamosan öregszik, és fogy a munkaerő. 2008-ban még csak 480 ezer, míg 2017-ben már 1,3 millió külföldi dolgozott az országban. A vendégmunkások közel harmada kínai, de sok brazil, vietnami, és fülöp-szigeteki lakost is foglalkoztatnak. A félmillió új vendégmunkásról szóló döntés azért született, mert a munkaerőpiaci helyzet a következő években még rosszabbra fordul a második világháború után született baby boomer generáció a következő években esedékes nyugdíjba vonulásával.
Index.hu

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek