Felsőoktatási pályázatok a Huawei-nél
A vállalat idén is meghirdeti a ’’Seeds for the future’’ elnevezésű nemzetközi gyakorlatorientált tehetséggondozó képzését, illetve tovább folyatja „A Holnap Innovatív Vezetői” című egyetemi ösztöndíj programját.
A most másodszorra meghirdetett ’’Seeds for the future” program során tíz egyetemi hallgató és egy oktató tanulmányozhatja majd két héten keresztül a legfejlettebb távközlési technológiákat, ezen belül a következő generációs – LTE és 5G - mobilhálózatokat a Pekingi Egyetemen és a
Huawei negyvenezer főt foglalkoztató shenzheni központjában 2015 nyarán.
A tanulmányútra valamennyi hazai felsőoktatási intézményből pályázhatnak a távközlés iránt érdeklődő hallgatók, doktoranduszok és egyetemi oktatók 2015. május 31-ig. A beérkezett pályamunkákat a Huawei szakmai bizottsága bírálja el, és az értékelés során többek között a tanulmányi előmenetelt és eredményeket, az iparágban eddig szerzett tapasztalatokat, valamint a tudományos publikációkat veszik majd figyelembe. A programban a magyar fiatalok mellett több mint 20 ország – többek között Ausztrália, Franciaország, Hollandia, Indonézia, Marokkó, Nagy-Britannia, Németország, Svédország és Thaiföld – hallgatói és oktató is részt vesznek. ’
A Huawei a „Seeds for the Future” tanulmányutat még további három évben hirdeti meg Magyarországon.
Az esemény másik apropóját, a Huawei „A Holnap Innovatív Vezetői” elnevezésű ösztöndíj adta. Ezt a Huawei Technologies Hungary 2011-ben alapította magyar egyetemisták számára, amely keretében a vállalat öt éven keresztül évente 15 diáknak nyújt anyagi támogatást a Budapesti Corvinus Egyetemmel és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel megkötött megállapodások alapján. A 2015/2016-os tanév ösztöndíjasainak pályáztatása folyamatban van az egyetemek alapítványainak honlapjain keresztül. A díjazottakat tanulmányi osztályzataik, kutatói többletfeladataik, illetve elért eredményeik alapján választják ki. A támogatást elnyerő diákok egyszeri, 2000 amerikai dollár hozzájárulást kapnak szakmai továbbképzésükhöz.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A pályázat beküldési határideje március 31. Teljes cikk
Keddtől még rugalmasabb feltételek mellett pályázhatnak a hazai mikro- és kisvállalkozások a telephelyfejlesztést támogató programban. A... Teljes cikk
Negyven milliárd forintnyi beruházás valósulhat meg az 1+1 program második ütemében - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel. Teljes cikk
- Így próbálják több nő felé nyitni a techvilágot – ösztöndíjat kaptak a fiatal tehetségek 2 hete
- Munkahelyi szexuális zaklatás: mit tehet a HR és a vezetés? 3 hete
- A jövő munkavállalói már most elveszítik a fókuszt? Megszólaltak az egyetemi oktatók 3 hete
- Fontos határidőre figyelmeztetik a felvételizőket: már csak 2 nap van hátra 1 hónapja
- Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba 1 hónapja
- Technikum után két év alatt diploma? Indul a "három az egyben" képzés 1 hónapja
- Pályaválasztás az AI korában: így válassz egyetemet 2026-ban 1 hónapja
- Eddig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra 2 hónapja
- Új szakok a felsőoktatási felvételi tájékoztatóban - itt vannak a részletek! 2 hónapja
- Hankó Balázs szerint a felsőoktatásban is be kell vezetni a szakképzési duális rendszert 2 hónapja
- Kétszeresére emelik a nemzetiségi pedagógus ösztöndíjakat 2 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben