kapubanner for mobile

Félszáz fogyatékkal élő kap munkát Angyalföldön

Félszáz megváltozott munkaképességű embernek tudnak majd munkát biztosítani abban az angyalföldi foglalkoztatóban, amelyet pénteken ad át a XIII. kerületi önkormányzat nevében Tóth József polgármester, szocialista országgyűlési képviselő - közölte Gellért Lajos sajtóreferens csütörtökön az MTI-vel.

Látás-, hallás-, és mozgássérültek foglalkoztatására is alkalmas a Szekszárdi úti új telephely, ahol a megváltozott munkaképességűek a jövőben különféle bedolgozói munkákat végezhetnek, így például varrhatnak vagy csomagolhatnak - mondta el az önkormányzat munkatársa. A fogyatékkal élők többsége ugyanis még járadékot sem kap, egyedüli megélhetési forrásuk az a jövedelem, amit ezekért a munkákért kapnak.

Az új, 350 négyzetméteres, bebútorozott és felszerelt foglalkoztató kialakítását egyebek mellett az is indokolta, hogy a szociális foglalkoztatást szabályzó törvény megváltozott, a korábbinál szigorúbb lett. Az Angyalföldi Szociális Egyesület keretén belül működő új foglalkoztató az Európai Unió szabványa szerint épült fel az önkormányzat 50 millió forintos beruházásában.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek