Férfiak uralják a kockázatitőke-kezelőket Európában
A kockázatitőke-befektetéssel foglalkozó társaságokban a csúcsvezetők átlagos nem szerinti megoszlása: 85% férfi, 15% nő.
Az európai kockázatitőke-befektetések területén 2021-ben rekordméretű növekedés történt: egyetlen év alatt több mint 100 milliárd eurót fektettek be európai startup vállalkozásokba. A befektetéseknek köszönhetően csaknem 100 unikornis vállalat jött létre a régióban, és 2022-ben is hasonlóan erőteljes fejlődés várható.
E hihetetlen eredmény ellenére maradtak még kihívások, különösen, ami a nemek közötti egyensúlyt illeti. A fejlődési görbe ellaposodott, 2021 és 2020 összehasonlításából kitűnik, hogy alig változott a kizárólag férfiakból álló, a kizárólag nőkből álló és a nőket és férfiakat vegyesen tartalmazó alapító csapatok által összegyűjtött finanszírozás aránya.
A probléma megoldása érdekében a European Women in VC azzal bízta meg az IDC nemzetközi adatelemző központot, hogy vizsgálja meg a női finanszírozással (finanszírozók és alapítók) kapcsolatos hiányosságokat, és az eredményeket tegye közzé az első ténylegesen összeurópai szintű jelentésben, amely a 27 EU-tagállamon kívül az Egyesült Királyságra is kiterjed. A jelentés felméréseken és adatokon alapuló áttekintést nyújt a nemek közötti sokszínűségről az európai kockázatitőke-szektorban.
Finanszírozási szempontból a nemek közötti szakadék minden területen tapasztalható. A több mint 400, egyenként legalább 25 millió euró értékű vagyont kezelő kockázatitőke-társaságra kiterjedő felmérés szerint a kockázatitőke-befektetéssel foglalkozó társaságokban a csúcsvezetők átlagos nem szerinti megoszlása: 85% férfi, 15% nő.
Ahhoz, hogy a tőkeberuházás/finanszírozás területén is kialakuljon egy egészségesebb nemek közötti egyensúly, egyértelműen több női vezetőre lenne szükség.
„A fejlődés első jele a jelentős méretű biotechnológiai és élettudományi alapok térnyerése Európa bizonyos részein, hiszen ennek révén a női befektetők nagyobb tőkét kezelhetnek, és így javul a befektetői csapatok sokszínűsége” – mondta Kinga Stanislawska, a European Women in VC társalapítója. „Ha az alapoknak ezt a szegmensét kivennénk az elemzésből, az európai kockázatitőke-alapokról kialakult kép lényegesen rosszabb lenne a női vezetők arányát tekintve.”
2021-ben a nők által vezetett európai startupvállalkozások a befektetéseknek mindössze 1,8%-ához jutottak hozzá.
„A probléma rendszerszintű, ezért holisztikus megoldásokat kell keresnünk. A finanszírozási egyenlőtlenség nem csak az induló vállalkozások szintjén, de az egész értékláncban jelen van, és azt a tőkeáramlás csúcsáról kiindulva kell kezelni. Vezetői szinten több tőkére van szükségünk a női vezetésű vállalatok és a női vezetők számára. Ez a megoldás hozzájárulna ahhoz, hogy több kockázati tőke jusson el női vezetőkhöz, és hogy a befektetések általában véve társadalomtudatosabbá és intelligensebbé váljanak” – Anna Wnuk, a European Women in VC közösségi vezetője.
„A jelentésből kiderül, hogy a női alapítók pozitív hatást gyakorolnak az ökoszisztéma kritikus fontosságú vertikális területein, például az oktatás, a fenntarthatóság és az egészségügy területén. A női befektetők nagyobb valószínűséggel támogatják ezeket a nők által vezetett vállalkozásokat” – Michał Kramarz, a Google for Startups közép-európai igazgatója.
Fotó: unsplash.com
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
A NAV ismét közzétette azt is, hogy kik azok az adózok, akik nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének. Teljes cikk
Keddig jelenthetik be munkáltatójuknál az igényüket azok, akik már meglévő hitelükhöz kapcsolódóan használnák fel a januártól elérhető... Teljes cikk
Könnyítést hoz az új év az egyéni vállalkozóknak, még az esztendő elején megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete -... Teljes cikk
- Meglepő bértoplista: ezek a szakmák fizettek a legjobban Magyarországon 6 napja
- Sikervakságban szenved a HR szakma 1 hete
- Új működés, új vezetői kompetenciák 2026-ban - interjú Fészki-Fehér Katalinnal, a Waberer’s Cégcsoport HR igazgatójával 2 hete
- Ez a készség lesz a legfontosabb a HR-ben 2026-ban - interjú Nagy-Jakab Andreával 2 hete
- A jövő az ember és az AI együttműködéséről szól - így látta az évet Bánhidi Eszter, a Sanofi HR vezetője 3 hete
- Mit nem oldott meg az AI 2025-ben? A HR-vezetők egyik legnagyobb tanulsága 3 hete
- Elbocsátottak karácsony előtt? Nem vagy egyedül. 4 hete
- A csókkamera romba döntötte az életét: reménytelenül keres állást a HR igazgató 1 hónapja
- HR Tehetségek 2025: Torma Barbara 1 hónapja
- Tehergépkocsi-vezető 1 hónapja
- HR Tehetségek 2025: Borbás-Horváth Anita 1 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa