Ferihegy: fogy a szakszervezetek türelme
Csütörtökön lejárt a szakszervezetek által a héten adott háromnapos határidő, amíg a Celebinek újabb egyeztetést kellett tartania a szakszervezetekkel bér- és foglalkoztatási kérdésekről, valamint a törvények betartásáról.
"A tárgyalások lezajlottak, egyezség mégsem született" - tájékoztatta a Magyar Hírlapot Csorba Attila, a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezetének (LDFSZ) elnöke.
Az érdekképviseletek már nemcsak a jogszerűséget, hanem az etikai szabályok betartását is számon kérik a földi kiszolgálást végző társaság menedzsmentjétől. Az LDFSZ elnöke az egyik legfőbb gondnak azt nevezte, hogy a Celebi Kft. módosítani akarja a 2008. szeptember 11-ig hatályos kollektív szerződést. Mint mondta, ragaszkodnak ahhoz, hogy az összes szerződéses munkavállalót rendes munkaviszonyban alkalmazza a cég, mert - érvelt Csorba Attila - a szerződéses jogviszonyban foglalkoztatottak a legkiszolgáltatottabbak. A szakszervezetek sem hajlandók lemondani a sztrájkjogukról, pedig ezt a munkaadó mindenáron el akarja érni.
Az elnök közölte: eljuttatták a Repülőtéri Üzemanyag Kiszolgáló (RÜK) Kft. és a Budapest Airport Zrt. részére is a RÜK-nél dolgozók helyzetét rendező javaslatukat, de visszajelzést egyik érintettől sem kaptak. Ha hétfőn sem sikerül megállapodást kötni, pereket indítanak, és újabb sztrájkot hirdetnek - írja a Magyar Hírlap.

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek