Fogyatékosság-barát munkahelyeket keresnek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMeghosszabbított határidővel, 2012. február 29-ig pályázhatnak a Fogyatékosság-barát munkahely elismerésre azok a munkáltatók, akik vállalják, hogy folyamatosan fejlesztik a fogyatékos emberek toborzásával, foglalkoztatásával, megtartásával kapcsolatos gyakorlatukat.
Az elismerést a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, az American Chamber of Commerce in Hungary, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület és a Salva Vita Alapítvány közösen adja a pályázati feltételeket teljesítő munkáltatóknak. A projekt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány támogatásával valósul meg.
A Salva Vita Alapítvány 2010-ben vezette be a Fogyatékosság-barát munkahely elismerést, hogy az álláskereső fogyatékos emberek és a foglalkoztatásukra nyitott munkáltatók egymásra találását támogassa. Az elismerés megszerzését követően a munkáltató jogosulttá válik a Fogyatékosság-barát munkahely logó használatára, amelyet álláshirdetéseken, jelentkezési lapokon, a toborzás során használt anyagokon, továbbá a munkatársakkal való kommunikáció során alkalmazhat. A logó a fogyatékos embereknek azt üzeni, hogy a munkáltató pozitívan fogadja jelentkezésüket álláshirdetéseire, elkötelezett foglalkoztatásuk, megtartásuk iránt.
Nagy-Britanniában több mint 20 éve működik nagy sikerrel egy hasonló program, az elismerés logóját jelenleg 4700 munkáltató használja, köztük például az Esso, a Pfizer, a Bank of England, a British Airways és a Brit Igazságügyi Minisztérium is.
Hazánkban eddig 17 munkáltató kapta meg a Fogyatékosság-barát munkahely elismerést. A 2010. évi díjazottak között volt az Auchan Magyarország Kft., a bauMax Magyarország Kereskedelmi Zrt., az "Esélyt a hátrányos helyzetű embereknek" Alapítvány, a Hotel Panda Kft., a Johnson Controls Mezőlak Kft., a Macher Gépészeti és Elektronikai Kft., a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft., a Szegedi SZEFO Fonalfeldolgozó Zrt. és a SZRT-SERVICE Üzemeltető és Oktatási Kft.
2011-ben Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata, az ugyancsak XVIII. kerületi Bababirodalom Bölcsőde és Szolgáltató Központ, a Grundfos Magyarország Gyártó Kft., az Interplán Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a McDonald's Magyarországi Étterem Hálózat Kft., a Provident Pénzügyi Zrt., a "Teljes Életért" Nonprofit Közhasznú Kft. és a Tesco-Global Áruházak Zrt. teljesítették sikeresen a pályázati célkitűzéseket.
A Salva Vita Alapítvány idén is várja a munkáltatók jelentkezését az elismerésre. A pályázatba 3 hónapon belül, illetve 2 éven belül megvalósítandó célkitűzéseket szükséges belefoglalni. Először a rövid távú fejlesztések megvalósulását ellenőrzik. Az elismerés odaítéléséről a díj adományozóiból álló Akkreditációs Bizottság dönt. A pályázóknak április végéig kell teljesíteniük rövidtávú célkitűzéseiket, hogy a 2012. évi díjazottak között lehessenek. A logót a díjazottak két évig használhatják, és a használat joga - a középtávú fejlesztések igazolását követően - további 2 évre többször is meghosszabbítható.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?