Folytatódnak a bértárgyalások a Dunaferrnél
A Dunaferr érdekvédői a sztrájkkészültség fenntartása mellett felfüggesztették a bérmegállapodás kiharcolására április 25-27-e közötti időszakra tervezett sztrájkot, egyben elhalasztották az április 26-ra tervezett demonstrációt, s megállapodtak a bértárgyalások folytatásáról.
Mucsi Zoltánnak, aDunaferr DV Vasas Szakszervezet elnökének a tájékoztatása szerint április 17-én az érdekvédők Budapesten a cégcsoport tulajdonosait képviselő igazgatósági tagokkal folytatott tárgyaláson egyebek között abban állapodtak meg, hogy a munkáltató soron kívül és feltétel nélkül engedélyezi a személyi alapbér és a szociális juttatások előre egyeztetett 4,2 százalékos emelése felének a kifizetését január elsejei visszamenőleges hatállyal.
A szociális partnerek pedig kötelezték magukat arra, hogy a munkáltató előterjesztése alapján tárgyalásokat kezdenek a bérkövetelések részét képező úgynevezett szabadságos, valamint karácsonyi bér "valamilyen formában történő ösztönző jellegű átalakításával kapcsolatban."
Az érdekképviselet elnökének közlése szerint a tárgyalófelek rögzítették, hogy amennyiben 60 napon belül sikerül megállapodni, a munkáltató ugyancsak január elsejei, visszamenőleges hatállyal azonnal folyósítja az alapbér és szociális juttatások emelésének második 2,1 százalékát.
Ha a tárgyalások 60 napon belül nem vezetnek eredményre, az utóbbiak kifizetésére nem kerül sor, de a társaságcsoport szintű kollektív szerződés érvényben marad. A tárgyalópartnerek megállapodtak abban is, hogy az idei, úgynevezett szabadságos bért a korábbi változatlan formában, június 10-én folyósítják.
Mucsi Zoltán elmondta: annak érdekében, hogy a tárgyalások nyugodt légkörben folyhassanak, úgy döntöttek, hogy a bérmegállapodással kapcsolatos összes témakör rendezéséig fenntartják ugyan a sztrájkkészültséget, de a tervezett 72 órás sztrájkot és a demonstrációt elhalasztják.
A Dunaferr érdekvédői - a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szövetség képviselői - január óta folytatnak bértárgyalásokat a cégcsoport menedzsmentjével, az alapbérek és a szociális juttatások 4,2 százalékos emeléséért és az úgynevezett szabadságos és karácsonyi bér kifizetéséért.
A bérmegállapodás aláírásának kikényszerítéséért előbb két órás figyelmeztető sztrájkot, majd április 12-én a cégcsoport három üzemében általános sztrájkot tartottak, s kilátásba helyezték, hogy április 25-27. között 72 órás munkabeszüntetést, valamint április 26-án demonstrációt tartanak.
Az alapbér és szociális juttatások 4,2 százalékos emelésében a sztrájk előtti utolsó tárgyaláson már megegyezett a munkáltató és az érdekvédők álláspontja, a szabadságos és a karácsonyi bér viszont a cég akkori tájékoztatása szerint "további megállapodás tárgyát képezi." A menedzsment álláspontja szerint ennek a két bérelemnek a munkavállalók anyagi ösztönzését szolgáló rendszer részévé kell válnia.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?